Kövess minket

Hiphop

Háborog a YouTube Felkapott részlege a Fonogram hiphop jelölések miatt

Megosztva

Nem Lil G az egyetlen, akinek nem tetszik, hogy AKC MisiFiguraKrúbiDeniz, és Dé:Nash lettek jelölve idén a Fonogram-díjátadó hiphop kategóriájában. A kritikusok kiemelik, hogy nem a jelöltek személyével van bajuk, de közben azért mégis, hisz állításuk szerint azoknak lenne ott a helyük, akik híresebbek és nagyobb nézettséget generálnak.

A leghangosabban a főleg producerként, de néha rapperként is tevékenykedő King BJ bírálta a jelöltek listáját, Instagram Stories-ban egy végeláthatlan kiakadást posztolt.

Se nem megsértve bárkit, se nem nyalva senkinek, az említendő személyekkel való kapcsolatomtól függetlenül szeretném a véleményemet kifejteni a Fonogram jelölésekről. Jelen esetben kizárólag a dalok sikerességét nézem. Zárójelesen megjegyzem, hogy az elmúlt 2 évből lehetett jelölni.” – ütötte meg az alaphangot.

A hazai hip-hop hangfelvételeket és albumokat tekintve, Krúbin kívül nem tudom, hogy egy Deniz, AKC Misi, Figura, vagy Dé:Nash hogyan és mi alapján érdemes egy Fonogram-díjra?” – tette fel a kérdést, majd felsorolt pár zenét, amiknek szerinte ott lett volna helyük a jelöltek közt, például a BSW „Yaay” című száma, vagy egy Rico X Miss Mood kollab, esetleg GWM, Manuel, Burai, és Majka & Curis trekkjei.

King BJ ezután hosszasan sorolta azokat, akik nem kaptak még Fonogram-díjat, pedig szerinte megérdemelnék, például Essemm, Burai, GWM, BSW, Siska Finuccsi, vagy épp Missh. „Komolyan itt valami kibaszott nagy gond van. Ez egy vicc” – fakadt ki, majd hozzátette, hogy lehet, hogy a jelöltek jó zenészek, de mások jobb dalokat készítenek, amik 10 milliós nézettséget hoznak. Ezután The Weeknd Grammy drámájához hasonlította a helyzetet.

Az AK26, Hiro, Karola slágerek alapjaiért felelős King BJ hozzátette, hogy nem az a baja, hogy őt nem jelölték, hanem az, hogy a zsűri szerinte nem a megtekintési számokat vette alapul a jelölésnél. „A siker zenei fokmérője nemes egyszerűséggel a számok” – fogalmazta meg.

Hasonlóan vélekedett a YouTube felkapott részlegének másik állandó szereplője, T. Danny is, aki bohóc emojikkal fejezte ki a véleményét, ő úgy látja, hogy a „megtekintések már nem is számítanak” a szakmában.

A mindig símaszkot hordó, a Felkapottak közt gyakran feltűnő Tiah sem örült a jelölteknek, szerinte ők a trash YouTube / TikTok sztár, Varga Irén szintjén vannak. Tiah amúgy King BJ barátnője, tehát családban marad a Fonogram diss.

A jelöltek közül AKC Misi egyértelműen humorral kezelte a kritikákat, mint egyik Instagram Story-jában írta, habár még meg sem nyerte a kategóriáját, máris úgy érzi magát, mint Cardi B a 2019-es Grammy-gála után, mikor durva támadásoknak volt kitéve, amiért az „Invasion of Privacy„-ért megkapta a legjobb hiphop lemeznek járó díjat.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés