Kövess minket

Aztaa

Halálra ítéltek Észak-Koreában egy férfit, amiért becsempészte az országba a ‘Squid Game’-et

Megosztva

Szó szerint halált ért a Netflix dél-koreai sikersorozata, a ‘Squid Game‘ Észak-Koreában – írja a Radio Free Asia. Egy férfit halálra ítélték, miután kiderült, hogy egy pendrive-on keresztül becsempészte az országba a sorozat epizódjait, majd azt középiskolásoknak értékesítette.

A csempész elvileg Kínából vitte haza egy adathordozón a sorozatot, mely arról szól, hogy több száz, nagy összegű adósságot felhalmazó játékos fogad el egy különös meghívást, hogy aztán gyerekeknek való, de mégis halálos játékokban mérkőzzenek meg. A férfi büntetését kivégzőosztag által hajtják végre.

A férfi egy középiskolásnak adta tovább a ‘Squid Game‘-et, ő pedig megmutatta hat másik osztálytársának. A diktatúra rájuk is lecsapott, a fiatal fiút, aki megvette a sorozatot, életfogytiglani börtönre ítélték, míg a többi diák 5 év kényszermunkatábort kapott. Az iskola vezetője és tanárai sem úszták meg, kirúgták őket és egy bányában kénytelenek mostantól dolgozni. Az RFA információ szerint az egyik diáknak gazdag szülei vannak, akik sikeresen megvesztegették a hatóságokat 3 ezer dollárral, így az ő gyerekük megúszta a büntetést.

Ez volt az ez első alkalom, hogy gyerekeket büntettek Észak-Korea új törvénye miatt, mely durván tiltja az összes „nyugati” kulturális termék terjesztését, különösen, ha az Dél-Koreából, vagy az USA-ból származik. A diktatúra összes próbálkozása ellenére így is egyre többet hallani arról, hogy ha illegálisan is, de ott is terjed a ‘Squid Game‘, melyben amúgy az egyik karakter egy észak-koreai menekültet játszik.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés