Kövess minket

Gasztro

Halloweeni csokik egy kis extrával

Annyira nem örültek a gyerekek az újításnak.

Megosztva

iStock 000048683394 Large
Fotó: Getty / iStock

Minden gyerek imádja a Halloweent. Igazából nem kell mást tenniük, mint beöltözniük, és házról-házra járniuk, hogy összeszedjenek egy kis édességet. Amikor hazamennek, nem is vágynak másra, csak arra, hogy egyenek egy pár falat csokit. Viszont ha nem figyelnek, akár még baj is történhet, mint a legutóbbi esetben.

Philadelphia közelében található kisvárosban ugyanis a rendőrség egy elég bizarr ügyben kezdett el nyomozni. Több kisgyerek csokijába ugyanis szögeket rejtettek a szomszédok. Szerencsére a gyerekek még időben észrevették, hogy valami gond van az édességgel, így személyi sérülés nem történt.

Nem csak Philadelphia közelében történt ilyen eset, az ohiói Reynoldsburgban és Nyugat-Virginiában is valaki „vicces” kedvében volt. Itt már kicsit tovább ment az egyik szomszéd, és borotvapengéket rejtett el a gyerekeknek szánt csokikba. Ezután már a szülők és a rendőrök is jobban odafigyeltek, több csokit megröntgeneztek, ám több oda nem illő tárgyat nem találtak. Jelenleg is tart a nyomozás, ugyanis egyik városban sem derült ki, hogy kitől származnak az extra anyaggal ellátott édességek.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük