Kövess minket

Aztaa

Harminc év után feltételesen szabadlábra kerülhet Tupac nevelőapja

Mutulu Shakur rablógyilkosság miatt ül a börtönben.

Megosztva

Ma lesz a meghallgatása Tupac nevelőapjának, aki már sokadszor kérvényezte a perújrafelvételt ügyével kapcsolatban, mert állítása szerint ártatlanul tartják fogva, már több mint harminc éve egy californiai börtönben.


A vád szerint Mutulu Shakur, 1981-ben részt vett egy félresikerült támadásban egy pénzszállító ellen, melynek következtében egy biztonsági őr és két rendőr halt meg. Az elkövetők, több mint másfél millió dollárt zsákmányoltak az akció során.

Mutulu már öt éve bujkált a rendőrség elől, mikor 1986-ban Los Angelesben letartóztatták. A Baltimore-ban született férfit, akkor már szinte már a fél ország üldözte, mivel felkerült az FBI tíz legveszélyesebb bűnözőjének listájára is.

A bíróságon a rablógyilkosság mellett még egy bűntényért kellett aztán felelnie. A vád szerint ő segített Tupac nagynénjének, Assata Shakurnak meglépnie egy New Jersey-i börtönből, ahol gyilkosság miatt életfogytiglani börtönbüntetését töltötte. A nő azóta Kubában él, mint politikai menekült.

Az ellene felhozott vádak mindegyikében bűnösnek találták és 60 évet kapott. Aminek a most 65 éves férfi, a felét ülte le eddig, de most úgy fest, hogy akár már ezen a héten szabadulhat a rácsok mögül. Mutulu és ügyvédje évek óta hangoztatja, hogy bizonyítékok hiányában ítélték el a férfit, aki tulajdonképpen mint politikai fogoly sínylődik a rácsok mögött.

(hiphopdx.com nyomán)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés