Kövess minket

Hiphop

Együtt hajlítja meg a teret első közös lemezén a két Hipercsóka, Imi Lájt és Faktor

„Hipertép” album és klippremier.

Megosztva

Forrás:

Nem sokkal az után, hogy a Sör és Fű-ből ismert Imi Lájt cimborája, Faktor társaságában megalapította a Hipercsókák univerzális rap-csapatát, a páros nyomban összehozott egy komplett LP-t, Hipertép címmel.

De még mielőtt közreadnánk a cumót, essen néhány szó a kezdetekről, na meg az új lemezről.

A srácok ezelőtt is dolgoztak már együtt: azon túl, hogy FAKT újabban a SÉF állandó Dj-jeként funkcionál, korábban is írt alapokat Iminek és Lacának az aktuális lemezeikre, de a maszkjaiktól – a korlátozások ellenére – lassacskán megszabaduló kettős is tiszteletét tette az MC/producer tavaly megjelent, 42 mixtape-jén. Amióta pedig együtt járnak fellépni még több időt töltenek egymás társaságában, így tulajdonképpen adta magát az ötlet, hogy közösen is gurítsanak valamit, mondjuk, egy bátran kísérletezgető rap-lemezt.

Forrás: Nikon

Az elhatározást követően a tettek mezejére léptek a Hipercsókák, és fénysebességgel kezdték el a most megjelenő, 15 számos album munkálatait. Mint azt Imitől megtudtuk, a Hipertép egyfajta leképeződése a mai, illetve az úgynevezett klasszik hiphop-nak, modern köntösbe bújtatva, valamint friss hangzással megspékelve azt.

A lemezen található minden egyes beat Faktor szerzeménye, míg a teljes munkamegosztás jegyében az utómunkát Imi követte el. Közreműködőket nem hívtak, habár Mango azért beugrott szkreccselni párat, vagyis ketten rappelnek végig a galaktikus utazás során, de nagyjából középtávon egy „kósza” instruba is belefuthat az ember. A Hipertép borítóját egyébként a hazai graffitis élet megkerülhetetlen alakja, Nikon tervezte és rajzolta meg, aki szintén jó barátságot ápol a Csókákkal.

Az albumpremier mellett klippremiert is tartanak a mai napon a srácok: az Azta című számhoz készült egy kis költségvetésű, haverokkal bandázgatós, autóval krúzolós imidzs videó Vegas Zsolti rendezésében, ezt alább csekkolhatjátok.

[vembed youtube=”ky7G9jCaZRg” ]Végezetül kövessétek a Hipercsókák Facebook és Instagram oldalát a legújabb infókkal, megjelenésekkel kapcsolatban.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés