Kövess minket

Hiphop

Eminem függősségének démonai máig kísértik a rappert, mégis sikerült leküzdenie őket

Mikre sikerült ráfüggenie és hogyan győzte le őket.

Megosztva

Forrás:

M&M, Eminem, Marshall Mathers, Slim Shady, Rap God – rengeteg alterego, rengeteg probléma.  Marshall egyből betört a köztudatba, mihelyst elkezdett Dr. Dre-vel dolgozni, utána pedig olyan magaslatokba tört, ahol addig senki, vagy csak nagyon kevesen jártak a hiphopban. Ahogy az lenni szokott, a csillogással jöttek a gondok is: fájdalomcsillapítók. A 2004-es Encore albumát már konkrétan ő sem szerette, akkor volt leginkább a szerek befolyása alatt. Saját elmondása szerint szívesen foghatná mondjuk arra, hogy nagyon jó barátja, a szintén rapper Proof halála miatt – akit egy billiárd meccsből fakadó konfliktus után lőttek le – szokott rá a gyógyszerekre, de ez egyszerűen önámítás volna. Nézzük, hogy pontosan milyen kapcsolata is volt Eminemnek és a szereknek.

Az imént említett Proof szerint, már 2002-ben voltak gondjai az igazi Slim Shady-nek, mivel akkoriban sem vetette meg az alkohol és drog fogyasztást – igaz, akkor még nem lett úrrá rajta a függőség. Ebben az időben érkezett a The Eminem Show című albuma, de a 8 Mérföld miatt is állandó stresszben volt, ami álmatlanságot okozott neki. Hogy „minden rendben menjen”, bedobott egy Ambien nevezetű altatót, amely segítette a nehéz időkben. Így találkozott először a fájdalomcsillapítók hálátlan világával és kezdett egyre jobban rácsúszni a keményebb szerekre. 2004-ben jött az Encore, ekkor már néha csak bement a stúdióba, bedobott egy jó adag tablettát, rappelt, bealudt, kajált valamit, majd újrakezdte a leírt folyamatot. A függősége csúcsán napi 40 gyógyszert is megevett. Válium, Vicodin, Ambien – ezek mind olyan vényköteles gyógyszerek, amik vagy erős opioid származékok vagy komoly antidepresszánsok. Mivel állandóan ilyen gyógyszereken élt, a gyomra rengeteget fájt, amit kajálással enyhített. Persze ebből sem a legtáplálóbbakat és egészségesebbeket választotta, hanem a tipik fast-foodokat – nem is csoda, hogy felszedett jó pár kilót, 100 kiló felé is felkúszott. A barátai csak a háta mögött beszélték a problémájáról, az arcába sose mondták neki, mert tudták, hogy kifakadna rájuk.

Forrás:

Ez a függősége tehát 2002-től kezdődően fejlődött ki, amíg 2007-ben nem jött a jó-reggelt pofon, egy halál közeli élmény formájában: a metadon (szintén opioid gyógyszer) kis híján átsegítette a másvilágra. Az orvosa szerint a bevett adag egyenlő volt azzal, mintha 4 zacskónyi heroint lőtt volna be magának. Miután vége lett a detoxnak, visszaesett. Térdsérülést szenvedett, de mivel már tudták róla az orvosok, hogy komoly gondjai vannak/voltak a fájdalomcsillapítókkal, így nem írhattak fel neki ilyen gyógyszert. Ezért a saját kezébe vette a dolgokat: feltúrta az egész házát, hogy hátha talál valahol Vicodint, míg végül az alagsorban, egy szalvétában talált kb. 7 darabot a legerősebbekből és néhány Váliumot. Egyenes útja volt az újbóli függőséghez.

[vembed youtube=”yT7aIGlSglw” ]Szerencsére ebből már a saját lábán tudott kimászni és nem kellett hozzá egy újabb halál közeli élmény. Nagy segítség volt számára Elton John, aki egyfajta felvigyázói szerepet töltött be ekkoriban az életében: bármikor úgy érezte, hogy a szer után kéne nyúlnia vagy bármilyen komolyabb gondja volt, felhívta. Innen származik kettejük barátsága. Emellett templomba kezdett járni, valamint a sport is menekülési lehetőség volt számára – ebből is a futás játszotta a legnagyobb szerepet. Állítása szerint egy kibaszott hörcsög lett, közel 30 kilométereket futott naponta. Visszafogyott 70 kiló körülre és elkezdett komolyabban edzeni. Ha nem tudott edzeni, volt egy húzósabb hete vagy csak szünetet tartott, úgy érezte, simán visszaeshet.

Mára azért egy megtisztult Eminemet láthatunk, aki így adta ki az utolsó 3 albumát. Természetesen ezek az albumok más hangzással rendelkeznek, mint a 2000-es évek elején megjelentek és ez nem feltétlenül a drogfogyasztásának megszűnése miatt lehet: egyszerűen csak érettebb lett, aki komolyabb, pozitívabb üzeneteket akar inkább átadni a közönségének. Volt ő is fiatal, amikor még ráért drogokról, gyilkosságokról és néha tudatosan hülyeségekről rappelni, de most már egy 45 éves érett apa, akinek van sokkal fontosabb mondanivalója akad. Revival című új lemezének záró számában, az Arose-ban fel is dolgozza a túladagolásának történetét.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés