Keresés
  • Főoldal
  • Zene
  • Hiphop
  • Emo rap – az „érfelvágás” és hiphop szerelemgyerekének trendje

Emo rap – az „érfelvágás” és hiphop szerelemgyerekének trendje

P. Nagy Dávid - 2019.01.26. 16:09
Minden korszaknak megvannak a maga zenei hullámai, ez a hiphopon belül sincs másképpen. A 2010-es évek közepe óta a már magaslatait élő trap mellé hatalmas népszerűségre tett szert az a hiphop, amely két jelentős rock alműfajjal, a – ’70-es években született – punkkal és – az abból egy évtizedre rá kinőtt – emóval keveredett, mi több gyakran összekapcsolódott egy másik rockszülemény, a heavy metál elemeivel is. Utóbbi azonban egy másik kitekintés része. Az USA keleti és nyugati partjain kicsírázott emót külsőségben szűk, fekete, szegecses, szakított ruhák, szövegileg emocionális ének, melankolikus érzelmek, csalódottság, befelé fordulás, düh, fájdalom, félénkség, depresszió és öngyilkosság, zeneileg főképp hasonlóan nyomasztó, sötét gitár jellemzi.

Ezek a rapszámok nem csupán a szerelemről és szeretetről szólnak mint 50 Cent Best Friendje, hanem sebezhetően, érzékénységgel, fájdalommal, megbánással és introspekcióval tálalják azt, így LL Cool J I Need Love-ját, 2Pac Dear Mamáját vagy DMX Slippinjét joggal tartják az attitűd korai előfutárának a műfajban, miközben az előadók diszkográfiája még egyértelműen nem emo.

Ugyanakkor maga a rap szenzitív hulláma az egykori svéd-amerikai Lil Peep korai 2000-es évek emo hangzásából merítő zenéje, pl. Taking Back Sunday, Panic At The Disco, Brand New, Microphones példáit követte. Csupán egy maréknyi mixtape-pel, egyetlen teljesen általa kreált nagylemezzel, és annak posztomusz folytatásával, – melyen Peep vízióit édesanyja segítségével folytatták – a korán elhunyt rapper maradandót alkotott. Benne a szorongás és depresszió témái mellett, folyamatos, punkra jellemző fájdalmas, olykor üvöltő éneklés.

Hasonló jellemzőket mutat az egykori XXXTentacion munkássága is, aki emellett bátran nyúlt folk zenéhez, 17 lemezén, többek közt a Jocelyn Flores számmal, melyet életének saját kezével végetvető barátja ihletett. Végletesen agresszív metálrap számai után sokak nem tudták hová tenni a fordulatot, de az igaz, hogy még Kendrick Lamar elismerését is kivívta a rövid mű.

Az emo rap legnagyobbjai közé tartozik a tehetséges énekes-rapper, Trippie Redd is, de hasonlóan érzelmes – a társadalmi elvárásokra egyébként is tevő, saját állítása szerint 80%-ban női ruhákat hordó – Young Thug és Future trapszámok is születtek. Érzékenységet, szerelmi bánatot, csalódottságot fest le a szélesebb értelemben vett SoundCloud rap is, mely kategória tágabb mint a cikk topikja, de tagadhatatlanul magába foglalja azt. Ahogy korábban megírtuk, a déli hiphop hatásának legnagyobb szeletét évek óta ez alkotja, mely az Egyesült Államok minden szegletét behálózta, gyakran összemosott, de csupán átfedésben lévő műfaj a trappel. Jó érv erre az ágazat legnépszerűbb arca, a philadelphiai Lil Uzi Vert, de beletartozik a „lil” rapperek zöme: Lil Pump, Lil Yachty, Lil Skies vagy Lil Mosey. Ezt a kategorizálást mára nem szószoros értelemben kell venni, hisz utal az internet fiatal rapperek általi 100 százalékos kihasználására, más megosztó platformok ugyanúgy kiveszik részük a terjesztésből. Mégis e tizenévesen kezdő zenészek közt összekötő kapocs zeneileg a rövid, akár 1-2 perces dalhossz, az „emós” vagy pont ellenkezőleg, „metálos”, rendkívül agresszív és általában egyszerű szövegek, amik rendszeresen alkalmaznak autotune-t, netán abszurd humort. Erősen szerkesztett, „kipingált” videóikban japán művészetből származó vizuális elemeket használnak, továbbá feltűnő, színes hajfonatokat viselnek. Emellett egyfajta furcsa kultúrát alakítottak ki a gyógyszerek, mint a Xanax szorongáscsökkentő, Percocet fájdalomcsillapító és a köptetős lean használata körül, amiért számos kritika is éri őket. De szoros influensz a popcsúcsokat döntögető alműfajban a Kanye féle 808s & Heartbreaks szentimentalitása és az abból kinőtt szerelmes Drake, vagy épp a köztudottan gyerekkora óta depresszióval küzdő Kid Cudi féle érzelmi özön, úgy mint a már 2000-es években underground körökben ismertté lett Atmosphere rock rapje.

Saját bekezdést érdemel Juice WRLD is, aki zenéjében nem csak az Eminem típusú, csalódottságában egyenesen exeinek – művészi szabadságára erősen támaszkodva számaiban – torkát elvágó horrorcore hatásokkal játszik pl. a Used To refrénjén, vagy a Future által fémjelzett modern, lágy trappel, – ami közös korongban bontakozott ki –, hanem az említett rockcsapatok is élnek. A feminin énjétől nem ódzkodó Lil Uzi Vertről nem is szólva, aki bár idén elviekben visszavonult, konstansan az XO Tour Llif3-hoz hasonló depidallamokat gyártott, változó értékben. Egyébként Eminem már csak azért is külön kiemelendő, mert úgy tartják a rap legnagyobbjai közt, hogy leggyakoribb témája mindvégig terhelt magánélete volt, így gyerekkori traumái, rokonaival való kiegyensúlyozottnak nem nevezhető kapcsolata, és személyének sérült szerelmi szálai.

Mindazonáltal nem kell ilyen egyértelmű példákig szaladni. Jól mutatja a hiphopban tabuból központi elemmé váló érzelmeket a rendkívül termékeny és egyben rendkívül minőségi "boy band" a Brockhampton, és napjaink egyik legnépszerűbb sztárja, Post Malone ugyancsak az emo szomszédságában fészkel.

Másik érdekes aspektus, hogy az újdonságokra ráhúzható demagóg sablonok már az emo rapnél is körvonalazódnak. Ilyen a opioid-túladagolások ugrásszerű növekedését vagy öngyilkosságokat egy művészi ágazatra fogó szemfedelesek sora, főleg az említett Lil Peep halála után. E halálos drogok „népszerűsítésének” vádja ugyanannyira reális, mint amikor a forradalmi N.W.A-t a fiatalok hergelésével vádolták. Logikai buktatója ott található az állításnak, hogy felcseréli a már fenálló helyzetre – melyért a felelőtlen kormányzás joggal számon kérhető lenne – való reflexiót, tehát a realitás zenei lefestését oknak véli, megkerülve az értelmes, haladó párbeszédet – Peep esetében – a mentális betegségekről, – az N.W.A. esetében – a társadalmi egyenlőtlenségekről. Mintha szomorú (vagy szókimondó) zeneszövegek megírása és melankolikus (vagy agresszív) akkordok hangszerelése ok lehetne. Ennél csak az abszurdabb, amikor egy tömeggyilkosságot a videójátékokra fognak, nem a fegyverek beszerezhetőségére, – ami az Egyesült Államokban leginkább egy mekis hamburger hozzáférhetőségével vetekszik. Közös kapocs: a bűnbakgyártás mintapéldái mind.

Mondhatjuk, hogy az végletesen érzelmes hiphop a mainstream. Mindenféleképpen feltűnő, a tény, hogy a 21. századi rap, a 20. századi rockhoz hasonlóan a „punk korszakába” lépett, mellyel nem csak az agresszív, polgárpukkasztóan lázadó korai Tyler, The Creator vagy az old headeket nyíltan irrelevánsnak tartó Lil Yachty jött el, hanem az emo szakasz a fenti zenészek képében. Az anno lehengerlő magabiztosságot és végletes maszkulinitást árasztó bling era és gangsta rap nyomai bár megtalálhatóak egy YG, egy Schoolboy Q vagy egy Freddie Gibbs figyelmet érdemlő munkásságában, de évek óta leáldozott a csillaguk, így csak idő kérdése, hogy miképp az emo rock 15 éve, úgy az emo rap napjainkban formulárissá válik, elvesztve őszinte érzelmi lázadását, amire épül. Bármennyire is sokat vitatott, az emo rap a hiphop újhullámjának egyik legfőbb képviselője és a Spotify-listákat szemlélve egyelőre semmiféleképp nem távozik.

Hozzászólások