Kövess minket

Hiphop

Kanye West ismét elérte, hogy mindenki róla beszéljen

Ye lavinát indított el azzal, hogy nyíltan támogatja Trumpot, trollkodással folytatta és egy politikai vitadallal.

Megosztva

Forrás:

Kanye West, kedvenc őrült zsenink megint megcsinálta, ismét mindenki rá figyel. A rapper / producer / divattervező / low key Isten nemrégiben visszatért Twitterre, ahol Yeezy prototípusoktól kezdve, filozófiai gondolatokon át, egészen a szupi pingpong tudásáig sok mindenről posztol, még arról is, hogy imádja Donald Trumpot. A regnáló amerikai elnököt egyik kiírásában tesójának hívta, és még a Trumpos „Make America Great Again” sapkát is elkezdte büszkén viselni. 

Forrás: Twitter

A túlnyomóan demokrata érzületű sztárvilág ennek mondjuk nem igazán örült, de míg Snoop Dogg szerint megérdemli egymást Kanye és Trump, addig Chance the Rapper bevédte Ye-t, ő úgy érzi nem kell minden feketének demokratának lennie. Kanye amúgy nem tartja magát republikánusnak, sőt Trumppal sem ért egyet mindenben, saját bevallása szerint ő a szeretet irányából közelíti meg a dolgokat, akármit is jelentsen ez. Sokan mégis úgy érzik, egyenesen elárulta a feketéket azzal, hogy Trumpot támogatja.

De nem csak rapperek reagáltak Kanye felvállalt Trumpizmusára, fel lett ez hozva éjszakai talk showkban, és hírcsatornákon is téma volt, pláne azután, hogy Trump is reagált egy „Köszönöm Kanye West, nagyon király!” tweettel az egészre. De miközben Amerika ezen vitatkozik, azt sem szabad elfelejteni, hogy Kanye június elsején új albummal jelentkezik, és érkezik a Kid Cudi kollab albuma is, neki tehát tökéletes, hogy nem csak a hip-hop fanok, hanem a mainstream is ismét vele foglalkozik.

A felhajtást kihasználva Kanye ma két új dallal is jelentkezett, az első egy totális trollkodás, „Lift Yourself” címmel (itt lehet meghallgatni). A treki az Amnesty Liberty” című dalát hangmintázza, de a lényeg a hosszúra nyújtott instrumentális rész után érkezik, mikor Ye azt rappeli:

„Woopdity scoop, scoopity woop, woop-de scoop-de-poop, poopty scoopty, scoopty woopty”

És hasonló értelmetlen baromságokat. A dalt
Ebro Darden rádiósnak szánta, ő volt az, aki elsőként beszélt Kanye Trump szeretetéről. Ebro amúgy vette a poént, Twitterren ő is nevetett rajta. 

A másik, „Ye Vs the People” már sokkal komolyabb, egy valódi politikai vitadal, amiben T.I.-al veszekszik Ye. A vita tárgya természetesen megint Kanye támogatása Trump felé, T.I. úgy érzi, hogy ezzel a korábban lefektetett elveit árulja el West, de Ye azzal vág vissza, hogy nem kell minden feketének demokratának lennie, és hogy ő nem megosztani akarja, hanem egyesíteni az embereket. A dal csak rádióban ment le (itt lehet meghallgatni), egyelőre tehát a szignókkal elcsúfított verzióját lehet pörgetni, mindenesetre érdemes elolvasni a szövegét itt, mivel mikro hip-hop történelmi pillanat ez.

Az, hogy Kanye mennyire tisztában van azzal, hogy ezzel címlapokat kap, ahhoz a dal zárómondatait kell figyelni, mikor azt rappeli: „Oké T.I. örökké vitatkozhatnánk erről, de inkább elvágom itt a beatet, és beszéljen tovább a nép„.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés