Kövess minket

Hiphop

Több mint 4 millió dollárral rövidítette meg munkaadóját egy baltimore-i rapper, hogy aztán a lopott pénzből zenei karrierjét egyengesse

Mindenre IS jutott belőle.

Megosztva

Forrás:

Régóta dédelgetett álma volt a Baltimore városában élő Chad Arrington-nak, hogy a dolgos hétköznapok egyhangúságát maga mögött hagyva, egyszer majd menő rapperként élhesse az életét. Minden tőle telhetőt megtett az ügy érdekében: évekkel ezelőtt zenei karrierbe kezdett Chad Focus néven, a sikerek azonban messziről elkerülték, ezért úgy döntött, kemény pénzeket fektet a pályafutásába, de mivel anyagi gondjai voltak akkoriban, a sajátja helyett inkább főnökei bankszámláját kezdte el sápolni.

Chad egy jónevű befektetési tanácsadónál, a Money Map Press-nél dolgozott kereső optimalizálásra (SEO) specializálódott szakemberként. Munkáját kiválóan végezte, így megkapta a cég egyik American Express hitelkártyáját, amit elvileg szabadon használhatott, persze csak ésszerű kereteken belül.

Emberünket viszont elkapta a gépszíj, és három év leforgása alatt nem kevesebb mint 4,1 millió dollárt (nagyjából 1,2 milliárd forintot) szivattyúzott le a kártyáról. Ebből aztán már bőven futotta vágyainak megvalósítására: saját fellépéseket szervezett, a közösségi médiában reklámozta magát, drága videóklipeket forgatott, de volt, hogy egy T-Pain közreműködésért szurkolt le egy kisebb vagyont még 2017-ben. A legelképesztőbb dobása mégis egy, a Times Square kellős közepére kihelyezett hatalmas hirdetőtábla volt, amin a legnagyobb élő előadóként prómozta magát. Chad egy idő után annyira magabiztos lett, hogy volt hogy videókban adott pénzügyi tanácsokat feltörekvő rappereknek, amelyben például arról beszélt, hogy nem érti a kiadók miért költenek milliókat egy-egy rapperre, mikor 300 ezer dollárból be lehet futni, csak okosan kell csinálni a dolgot.

[twitter]https://twitter.com/_alexweinberg/status/1052696820554567685[/twitter]
2015-től 2018-ig bezárólag tartott a jóvilág Chad számára; ez idő alatt egyszer még az illusztris Billboard magazin százas toplistájára is felkerült, miközben néhány klipje milliós megtekintéseket ért el Youtube-on – persze a rengeteg lóvénak (is) köszönhetően, hisz lájkokat is vásárolt, meg egy kis nézettséget.

Most „sajnos” véget ért a dal számára. Chad-et a napokban letartóztatták, ha elítélik akár 20 évet is kaphat sikkasztásért.

[vembed youtube=”_U6fz_ZsAMA” ](HipHopDX)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés