Keresés

Tupac Shakurtól idézett a volt iráni elnök, Mahmud Ahmadinezsád

Offmedia- 2018.10.18. 20:27
4331
A keményvonalas politikus a Fekete Párducok megalakulására emlékezett meg így.
Mahmud Ahmadinezsád, az Iráni Iszlám Köztársaság hatodik elnöke, akinek fixa ideája volt Izrael elpusztítása, az ember, aki azt mondta egy 2010-es ENSZ beszédében, hogy amerikai összeesküvés eredménye volt 2001 szeptemberében elkövetett New York-i terrortámadás, úgy tűnik, hogy nagy Tupac fan.

A politikus Twitteren idézte a néhai rappert, a Fekete Párducok megalakulásának évfordulóján, persze csak azért, hogy kicsit megint megbökdösse Amerikát.

"Az egyik legfontosabb célja a Fekete Párducoknak az éhezők megsegítése volt, ami persze nem tetszett az amerikai kormánynak" - írta, majd 2Pac “Changes” című dalából idézett két, Huey P. Newton, a Párducok vezetőjének lelövéséről szóló sort. 


Mahmud amúgy titkon eléggé kedvelheti Amerikát, hisz semmiről sem akar lemaradni, ami velük kapcsolatos, Colin Kaepernickről, és Trump LeBron James-t érintő beszólásairól is meg volt mostanában a véleménye.

(Noisey)

Hozzászólások