Kövess minket

Hiphop

Tupac Shakurtól idézett a volt iráni elnök, Mahmud Ahmadinezsád

A keményvonalas politikus a Fekete Párducok megalakulására emlékezett meg így.

Megosztva

Forrás:

Mahmud Ahmadinezsád, az Iráni Iszlám Köztársaság hatodik elnöke, akinek fixa ideája volt Izrael elpusztítása, az ember, aki azt mondta egy 2010-es ENSZ beszédében, hogy amerikai összeesküvés eredménye volt 2001 szeptemberében elkövetett New York-i terrortámadás, úgy tűnik, hogy nagy Tupac fan.

A politikus Twitteren idézte a néhai rappert, a Fekete Párducok megalakulásának évfordulóján, persze csak azért, hogy kicsit megint megbökdösse Amerikát.

„Az egyik legfontosabb célja a Fekete Párducoknak az éhezők megsegítése volt, ami persze nem tetszett az amerikai kormánynak” – írta, majd 2Pac “Changes” című dalából idézett két, Huey P. Newton, a Párducok vezetőjének lelövéséről szóló sort. 

[twitter]https://twitter.com/Ahmadinejad1956/status/1051937106392752129[/twitter]
Mahmud amúgy titkon eléggé kedvelheti Amerikát, hisz semmiről sem akar lemaradni, ami velük kapcsolatos, Colin Kaepernickről, és Trump LeBron James-t érintő beszólásairól is meg volt mostanában a véleménye.

(Noisey)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés