Kövess minket

Hiphop

Hivatalos megjelenési dátumot és borítót kapott Playboi Carti „Whole Lotta Red” albuma

Karácsonyra itt is van.

Megosztva

Forrás:

Órákkal ezelőtt megtörtént a lehetetlen: Playboi Carti megjelenési dátumot és borítót posztolt ezer éve beígért, második stúdióalbumához, a hosszú hónapok óta csúszó és levegőben lógó Whole Lott Redhez. 

Carti, aki az elmúlt időben – nem véletlenül – újra rákapcsolt a közösségi médiás aktivitásra, Instagramon tette közzé a projekt coverjét, melyen önmaga látható, feje fölött véres Red felirattal. A borítót a vámpírrapper és Art Dealer tervezte közösen, utóbbi az, aki a Die Lit-nyitó Long Time-ot producerelte, Carti több, korábbi merch darabjáért is felelt és szintén ő tette először közzé azokat a városszerte megjelent Whole Lotta Red graffitiket (itt említjük), melyek azt ígérték, hogy a lemez december 25-én, karácsony napján tényleg megérkezik. 

Mario Judah nem dolgozott hiába, mivel mindez most be is igazolódott, Carti Instagram után Twitteren is felbukkant, ahol végre ő is megerősítette a december 25-ei release date-et és kiörömködte magát. Mint sajátos internet-nyelvén írta „Megcsináltuk. Sírok.”

[twitter]https://twitter.com/playboicarti/status/1341250702169935872[/twitter]

[twitter]https://twitter.com/playboicarti/status/1341254598950936577[/twitter]

A Whole Lotta Red frissen befutott coverje egyfajta tisztelgésként értékelhető a ’70-es évek punk szcénája előtt: a borító az 1977 és 1980 közt kiadásra került Slash magazin fekete-fehér-piros dizájnját veszi alapul. A fanzine-stílusú zenei kiadvány fennállása alatt a Los Angeles-i underground punk színtér prominens alakjait és tehetségeit volt hivatott bemutatni, egyben hozzájárult ahhoz, hogy globális szinten a szélesebb közönség is megismerje a műfaj nyugati parti feltörekvő bandáit. 

Forrás:

A Slash – melynek címlapján olyanok szerepeltek, mint Debbie Harry, Johnny Rotten, vagy David Byrne – emellett az egyik fontos független punkzenei kiadó, a Slash Records megszületésében is szerepet játszott. Carti ezen utalásával újfent ráerősít a punkrapper-imidzsre, amit évek óta épít, és bár a húzás jól működik és előre is érdekes pluszt ad hozzá a még meg sem jelent anyaghoz, a borító fogadtatása erősen vegyes. 

[instagram]CJFngjxAfDG[/instagram]

Ami a lemez várható dalait illeti, dallista nem dukált a bejelentés mellé, és valószínűsíthető, hogy már nem is fog, hanem pénteken láthatjuk csak meg a közreműködő neveket, amikből akadni fog pár, tekintve, hogy borítékolhatóan Kid Cudi, Travis Scott, Future és talán Lil Uzi Vert is rajta lesz a projekten, melynek nem kizárt, hogy tényleg Kanye West lesz az executive producere. 

Kis plusz, hogy egy adag merchandise is megjelent Playboi Carti weboldalán: vásárolhatunk pólókat, pulcsikat, atlétákat, sapkát, szőnyeget, bögrét és ékszereket is, többnyire fekete színben, ezentúl pedig elő is rendelhetjük digitálisan a Whole Lotta Red albumot.

Forrás:

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés