Kövess minket

Aztaa

Hogyan kerül 50 Cent irodájának a falára Dipa egyik festménye?

Eláruljuk, kalandos úton.

Megosztva

Forrás:

Hajdu Imre, vagy ahogy a magyar hiphop szcénában ismerik, Dipa életében – a rap mellett – rendkívül fontos szerepet játszik a rajzolás, a festés. A DSP egyik oszlopa gyerekként kezdett képzőművészetekkel foglalkozni, jelenleg pedig grafikusként dolgozik a Müpában. Ha ideje engedi ceruzát vagy ecsetet ragad és próbál valami újat, valami frisset létrehozni. Képei sok helyre eljutottak már, de talán arra a legbüszkébb, hogy 50 Cent otthoni irodájának a falát az ő egyik, Animal Ambition című műve díszíti. Bár, ha megfordítjuk a történetet; a G-Unit vezér is büszke lehet, hogy egy eredeti Dipa van a tulajdonában. Fifty 2014 áprilisában járt Magyarországon A kém (Spy) című film forgatásán, ekkor tudta hosszas szervezkedés után Dipa baráti segítséggel megajándékozni őt a festménnyel. A többi már történelem: a kép eljutott Amerikába, sőt még egy showműsorban is látható volt. De következzen Dipa, aki megkeresésünkre készségesen elmesélte az egész sztorit:

[highlight]„2014-ben, Budapesten volt 50 Cent egy filmforgatáson, és egy filmes barátom Csipi, előre leadta a drótot, hogy jönni fog. Egyik gyerekkori barátom; Andris, akivel akkoriban a Kings of Rap nevű márkát csináltuk, kitalálta a koncepciót, én pedig megfestettem és szépen bekereteztettük. Még egy közös Animal Ambition póló kollaboráció ötletét is kidolgoztunk mellé. A filmes spanunk aztán elintézte, hogy 50 megkapja ezt a meglepetés pakkot. Elhalmozták ajándékokkal, de ez volt az egyetlen, amit magával vitt. Aztán sokáig nem hallottam a kép sorsáról, de tegnap kaptam a behance oldalamra (behance.net/imrehajdu) egy nőtől egy levelet, hogy készül egy showműsor, amiben látszana 50 otthoni irodájában a képem, és az engedélyemet kérik. Visszaírtam, hogy természetesen engedélyezem, nagy megtiszteltetés, de szeretnék kérni egy képet, amin Fifty van a festménnyel, ha megoldható. Aztán nagy örömömre meg is kaptam.”[/highlight]

Forrás:

Forrás:

Dipa leginkább portrékat szeret készíteni, igyekszik a lefestett ember személyiségét megjeleníteni a vásznon. Nagy álma, hogy egyszer kiállítást rendezzenek a képeiből.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés