Kövess minket

Stílus

Holnap érkezik a Vans David Bowie előtt tisztelgő kollekciója

„Stars Are Never Far Away.”

Megosztva

A 2016-ban elhunyt David Bowie a zeneipar méltán egyik legtiszteltebb alakja, aki óriási, gazdag életművet hagyott maga után. A világmárkává nőtt Vans most a brit zenésznek emléket állítva egy tematikus kollekcióba sűrítve viszi tovább Ziggy örökségét.

Köztudott, hogy Bowie számos alteregóval rendelkezett, a kaliforniai brand többek közt az alkotó ezen énjeit ültette át cipőkbe, egészen pontosan 6 párba, alapul véve ehhez a legismertebb modelleit, vagyis a Slip-Ont, a Sk8-Hit, az Old Skoolt és az Erát.

Forrás:

Forrás:

Meglehetősen extravagáns módon újragondolt lábbellik színesítik a felhozatalt: kézhez kapunk piros, pöttyös, kockás és szőrmés darabokat is, melyek mind-mind egy-egy adott előadói korszakot, aktuális alteregót és albumot testesítenek meg.

A mintákból és színállásokból visszaköszönnek a Space Oddity, Hunky Dory, Ziggy Stardust és Aladdin Sane lemezek is, de a 2016-ban megjelent sötét és komor búcsúalbum, a Blackstar is feltűnik egy tinilányosan emós belebújós Vansen.

A kollekció a lépők mellett magába foglal még két sapkát, plusz két rövid-és egy hosszúujjú pólót Bowie portréjával és a nyugati parti divatóriás ikonikus kockáival és Off The Wall feliratával felturbózva.

Drop holnap, azaz április 5-én a Vans üzleteiben és online. [instagram]BvhPBw1gBrv[/instagram] 

Forrás:

 

Forrás:

 

Forrás:

 

Forrás:

 

Forrás:

 

Forrás:

 

Forrás:

 

Forrás:

 

Forrás:

 

Forrás:

 

Forrás:

 

Forrás:

 

Forrás:

 

Forrás:

 

Forrás:

 

Forrás:

 

Forrás:

 

Forrás:

 

Forrás:

 

Forrás:

 

Forrás:

 

Forrás:

(Hypebeast)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés