Kövess minket

Bulvár

Holtan találtak egy hajdúszoboszlói családot, a gyerekekkel mérget itattak

A munkanélküliség vezethetett a szörnyű tragédiához.

Megosztva

Forrás: MTI Fotó: Balázs Attila

Holtan találtak a rendőrök egy hajdúszoboszlói nőt, a férjét és gyermeküket még hétfő este – közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján. A nő holttestére Hajdúszoboszlón, egy társasházi lakásban bukkantak. A beszerzett információk alapján keresni kezdték a 45 éves férjét és 6 éves gyermeküket, akiket néhány órával később Kaba és Hajdúszovát között, a Keleti-főcsatorna melletti erdős területen holtan találtak meg.

A halálesetek körülményeit igazságügyi orvosszakértő bevonásával vizsgálják – olvasható a közleményben.
Az erdőben annak a férfinek és kisfiának a holttestét találták meg, akiknek az eltűnéséről hétfő este adott ki közleményt a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság – erősítette meg az MTI információját Plásztán-Kopcsa Kamilla rendőrségi sajtóreferens.

Az MTI tudósítójának információi szerint a férfi az erdőben előbb mérget itatott a fiával, majd magával is végzett. Felesége otthonukban végzett magával, felvágta az ereit.
Az MTI úgy tudja, az asszony masszőrként dolgozott a helyi fürdőben, férje pedig 2014-ig a Tourinform-iroda munkatársa volt. Ismerősei szerint elbocsátását a férfi nem tudta feldolgozni, ez vezethetett szörnyű tettéhez, a család tragédiájához.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.