Kövess minket

Film

Horrorfilm lehet Christopher Nolan következő projektje

Megosztva

Christopher Nolan legújabb alkotása, az Odüsszeia már most óriási sikert aratott a mozikban, a rajongók pedig ismét elkezdték ostromolni Nolant azzal a kéréssel, hogy végre készítsen egy valódi horrorfilmet. A filmes válasza pedig sokakat meglepett.

Nolan egy friss interjúban elmondta, hogy egyáltalán nem zárkózik el a műfajtól. Arra a kérdésre, hogy rendezne-e valaha horrorfilmet, viccesen annyit felelt: „Nem kell könyörögniük már nekem. Csak vegyenek rá jegyet!” Ezzel arra utalt, hogy szívesen belevágna egy ilyen projektbe is, ha a közönség vevő lenne rá. Ugyanebben az interjúban amúgy Nolan agyondicsérte a Megszállottság című nagy sikerű horrort.

Bár a rendező még sosem készített klasszikus horrorfilmet, munkáiban eddig is számos alkalommal jelentek meg horrorisztikus elemek. Az Oppenheimer nukleáris robbanásaitól kezdve a Tenet nyomasztó atmoszféráján át egészen az Odüsszeia egyes jeleneteiig Nolan filmjei rendszeresen játszanak a feszültséggel és a nézők szorongásérzetével. Legújabb filmjében például többen kiemelték a testhorror-elemeket, valamint a mitológiai szörnyekkel való találkozások kifejezetten rémisztő ábrázolását.

A horror műfaja egyébként sem teljesen ismeretlen számára. Nolan egyik korai rövidfilmje, az 1989-es Tarantella egy mindössze négyperces pszichológiai horror volt, amelyet testvérével, Jonathan Nolannel közösen készített. A filmet sokáig elveszettnek hitték, mígnem 2021-ben újra előkerült.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook