Időtálló munkák: Snoop Dogg – Doggystyle

1993 novemberében Snoop Doggy Dogg kiadta debütáló albumát, mely követte a nevéből fakadó kutyás vonalat, és a Doggystyle címet kapta – utalva ezzel a szex pozícióra is. Az album kiadása után egy héttel már 800 000 eladott példányszámmal büszkélkedhetett, amely rekordnak számított, később is csak Eminem tudta megdönteni a The Marshall Mathers LP-jével, 2000-ben. Az eladások és az album zsenialitása nem két tökéletesen megtekert blunttól jött össze, hanem kemény munka, szerencse, gyilkossági ügy és mentorok húzódtak a háttérben.

Az 1992-ben kiadott The Chronic című Dr. Dre lemezen már erősen éreztette hatását Snoop, hiszen amolyan vendégszereplőként vett részt a projekten: már ezen érződött, hogy közte és Dre között remek kémia van, így adta magát a következő „közös” cucc. A lemez megalkotásában nagy hatása volt The D.O.C-nek is, aki mentorként ügyelt Snoopra, és a szövegírási technikájára, annak érdekében, hogy a legjobbat hozza ki magából. A recept adott volt a sikerre, hiszen ha a valaha élt egyik legjobb beatmaker ül a lowridered anyósülésén, miközben a hátsó ülésen egy szövegíró legenda iszogatja a gint és dzsúszt, nincs az a magasság, ameddig a hidraulika ne dobna fel.

A Doggystyle-t a Chronic folytatásának is szokták tekinteni, hiszen hangzásban szinte ugyanazt nyújtja: groove-os, funkos bassline-ok high-pitched, magas frekvenciájú g-funk ritmusokkal, amelyeket az utánozhatatlan George Clintontól (aki szintén felkerült a lemezre) és az általa vezérelt Parliament-Funkadelic bandától kölcsönzött Dre, hogy egy korszak hangzását építse fel belőle. A Chronic ugyanakkor sokkal nyersebb, vadabb, beef és erőszakcentrikusabb volt, mint a Doggystyle, amelyen sokkal több emelkedettebb hangzású, pia és party után kiáltó szerzemény is van – bár azért nem egy gengszteródát is felpakoltak a lemezre.

A lemezen sorra találkozunk rádiós DJ-k skitjeivel, intróival – amelyeket az azóta szívrohamban meghalt humorista és színész, Ricky Harris adott -, amik humorukkal és idióta, kétértelmű utalásaival mosolyra húzzák a szánkat, mielőtt a következő zenében meghallanánk Snoop Dogg és a klasszikus west coast alapok tökéletes kohézióját. Snoop flowja és Dre funky alapjai kéz a kézben járnak, mint a sör és fű, a gin és a dzsúsz, a lowriderek és Kalifornia. Az albumot egy fürdős intró (amely a Superfly című filmre utalás) után George Clinton hangja kezdi meg, hogy azután érdekes módon egy The Lady of Rage versszak jöjjön – akit egyáltalán nem kellett félteni női MC létére 100%-os gengszterként lépett a pályára. A Gin and Juice bemutatja az utca lazább, chillesebb oldalát, hogy nem mindig csak a gyilkosság és az erőszak uralja a gettót, hanem azért megfordul jó pár csaj is Snoop anyjának lakásában, de csak szigorúan akkor, amikor a mama nincs otthon. A G-funk éra egyik legnagyobb partyhimnuszát teremtette meg Dre és Snoop, amelynek refrénjénél talán csak a Nuthin’ But a G Thangé jellegzetesebb.

A Tha Shiznit című számon mutatkozik meg, hogy Snoop mennyire a csiszolatlan gyémánt kategóriába tartozott: az egész szám egy freestyle. Snoop saját bevallása szerint is egy kis gettó kölyök volt még a lemez felvételekor, aki lámpalázas volt a kamerák előtt, nem merte hallatni a hangját és motyogott, viszont aki ilyen freestyle-t le tud nyomni egy ültő helyében, ott valami egészen zseniális születhet. A Lodi Dodi egy fejhatás Slick Rick La Di Da Di című száma felé, amelyet nagy becsben tartott Snoop, hiszen ritka volt, hogy egy New York-i rapper ilyen szintű hozzáférést adjon egy nyugati party rappernek egy klasszikus számához.

A Murder Was The Case című száma több szempontból is érdekes: egyrészt elmeséli, hogyan adja el a lelkét az ördögnek, annak érdekében, hogy láthassa, ahogy megszületik a gyereke, másrészt mert valóban kapott egy gyilkossági ügyet, harmadrészt még egy kisfilm is készült a trekkhez. Amikor megvádolták emberöléssel, már javában ismert rappernek számított, így jócskán volt mit veszítenie. Egy parkban történt az incidens, ahol összetűzésbe keveredett Snoop és a testőre egy másik bandataggal, majd miután állítólag az áldozat a fegyvere után nyúlt, Snoop testőre lelőtte a tagot. A lövést egy kocsiból adta le a testőr, amelynek vezetőülésén Snoop csücsült. Végül mindkettejüket felmentették, de évekig tartó huzavona vette kezdetét, amely komoly nyomást helyezett az éppen berobbanó rapperre, arról nem is beszélve, hogy nem tudta feltétlenül élvezni a siker kínálta lehetőségeket, hiszen állandóan a bíróságra kellett mennie. A Serial Killa című számával folytatja a korábban elkezdett gyilkosos vonalat, viszont itt már besegít neki Daz, Kurupt, The D.O.C. és RBX is.

AWho Am I (What’s My Name)?  volt az első száma, amit szólóelőadóként kiadott és egyben a legsikeresebb is. A kritikusok előszeretettel pakolják fel a különböző valaha volt legjobb hip-hop számok listáira, hiszen Snoop és az alap szinte eggyé válnak, bólogatásra késztet, miközben a lábadat alig bírod megfékezni a boogie-tól. A For All My Niggaz & Bitches című számon nem is rappel Snoop, de helyette teret ad Kuruptnak, Daznek (vagyis a Dogg Poundnak) és The Lady of Rage-nek újfent. Az Ain’t No Fun a csajok felé mutatott totális tiszteletlenségről szól, ahol Nate Dogg a lehető legtermészetesebben módon énekli el az egyedülálló hangjával, hogy mennyire szarba sem veszi a nőket.

A Doggy Dogg World-ön Snoop lehetőséget kapott, hogy együtt dolgozzon a The Dramatics együttessel, akiket még a nagybácsija is hallgatott otthon, ezt pedig óriási elismerésnek könyvelte el a rapper. A Bernard Wright Haboglabotribin’ című számából erősen táplálkozó, Gz and Hustlas még a jégkrémes kocsi csilingelését is bemintázta (mondjuk nem egy Family Frost, de megteszi) a maximális hatás érdekében, a számot pedig egy skit előz meg, amelyben megtudhatjuk, hogy Snoop már kisgyerekként is egy kibaszott gengszter akart lenni. Az album a Gz Up, Hoes Down és a Pump, Pump számokkal zárnak, amelyekből utóbbi még utoljára visszahozza a tökig gengszter g-funk hangzást, hogy Snoop egy hidegvérű gyilkossá válhasson a vad fejdobálásra késztető alapon.

Így ér véget egy igazán időtálló album, amelyet bármikor elővehetünk, ha klasszikus west coast hangzást akarunk hallani. Nem hiába adott el Snoopy a lemezből több mint 4 millió példányt és üldözte a következő albumaival ezt a szintű sikert. Egy albumot, ami már akkor hatalmas hype-ot kapott, mielőtt kijött volna nehéz überelni, de Snoop nem állt meg egy albumnál, karrierje bőven túlmutat egy klasszikus lemeznél: olyan hagyatéka van a hip-hopban, amelyet senki nem mondhat el magáról és ezt a Doggystyle-lal kezdte.