Kövess minket

Bulvár

Iggy Azalea és Playboi Carti szakítottak, Iggy egyedül tervezi felnevelni gyermeküket

Egyben először osztott meg képet a közös fiúkról.

Megosztva

Forrás:

Iggy Azalea és Playboi Carti nem egy pár többé – ezt maga Iggy jelentette be pár Instagram Story-ban.

A rapper és énekesnő először elég sejtelmesen fogalmazott. „Egy igazit veszítettél el!” – posztolta elsőként, majd jött az „Egyesek alapnak veszik a lojalitást, ezért vagyok inkább egyedül„, és az „Egy dolgot nem tudok megérteni, a hazug emberek hogy tudnak együtt élni magukkal? Nem emészt fel belül?”.

[instagram]CGvJafdAPJ_[/instagram]
Nem sokkal később már nem rébuszokban beszélt Iggy, hanem kerek perec kimondta, hogy szakítottak Carti-val, és a közös gyereküket is egyedül fogja felnevelni.

A szakítás híre mellett egy kis pozitív energia is érkezett Iggy felől, először mutatta ugyanis meg a világnak Carti-val közös fiát, Onyx-ot, Instagram oldalára feltöltött két képben.

[instagram]CGwHQ9ZlvyU[/instagram]
Iggy és Carti még 2018-ban jöttek össze. A pár elvileg Atlantában élt együtt, de magánéletükről ritkán beszéltek. Anno az eljegyzés híre is felmerült, de ezt sosem erősítették meg. Iggy a nyáron vallotta be, hogy közös gyerekük született Carti-val.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés