Kövess minket

Kult

Így keress pénzt könnyen: statisztálj!

Magyarországon mintegy 20 ezer ember foglalkozik statisztálással, közülük nagyjából ezer pedig ebből él.

Megosztva

statisztaFotó: Getty / Istock

Budapest egyre inkább filmes Mekkává válik, az utóbbi években tódulnak ide a külföldiek forgatni, filmet, reklámfilmet egyaránt. Ennek több oka is van, leginkább a kedvező szabályozás, (például visszaigényelhetnek akár a szállodára költött pénzekből is), az olcsó és képzett helyi munkaerő, de a gyönyörű város is vonzó.

A castingügynökségek pedig nem győzik keresni az újabb és újabb statisztákat. Az utóbbi időben számtalan nagy hollywoodi filmet forgattak nálunk, mint például A mentőakció Matt Damonnal, a Hellboy 2., az Inforno Tom Hanks-szel vagy éppen a Die Hard 5. A regisztráció ezekhez az ügynökségekhez ingyenes, egy-egy napra egy sima statisztának 7 ezer forintot szoktak fizetni, a kiemelt statisztálás 12-15 ezer forint.

Természetesen jó páran élnek ebből idehaza is, hiszen egy kisebb szerep, vagy egy reklámfilmben való feltűnés már jóval többet fizet, két-három ilyen akár az egész hónapra rendbe teheti családi kasszát, egy-egy jogdíjas, külföldön vetített reklámról már ne is beszéljük. Igaz, ilyen szerepből kevés van. De aki veszi a fáradtságot, képzi magát, sok ügynökséghez bejelentkezik, pontos, megbízható és esetleg valamilyen különleges adottsággal (karakteres külső, tánctudás, stb.) is rendelkezik, az bizony hamar megtalálhatja a számítását.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés