Kövess minket

Elektronikus

Ilyen volt az első budapesti Boiler Room

Elektronikus zenei történelmet írtunk tegnap este.

Megosztva

Forrás:

[blockquote]”Ez nem egy buli, ez egy TV show.”[/blockquote]Ezzel a felütéssel indította el Michail Stangl, a Boiler Room német igazgatója az első magyarországi streamet, melynek létrejöttére közel 7 évet kellett várnunk. „Régóta el akartunk jönni, de valahogy sosem jött össze, most viszont itt vagyunk és bár egy angol kiadóval szövetkeztünk erre az estére, nem kell félni az imperialistáktól, hisz a magyar producerek kezdik átvenni a kiadót, ők kapnak itt helyet a mai este során.” – folytatta Stangl, akinek erős német akcentussal kimondott „lájf fom dö Bojler Rúm” mondatát végre élőben is hallhattuk.

Az estére teljesen átalakították a buli…köhöm elnézést, a TV show felvételére kiválasztott Akvárium Klubot. A négy részből álló szórakozóhely legnagyobb termében helyezték el a ruhatárat, a kisterem zárva volt, a Volt Bár szintén, elé egy plusz pultot helyeztek, a stream pedig a növényekkel feldíszített, piros fénnyel bevilágított előtérben zajlott.

S Olbricht és Imre Kiss okos techno szettjével indult a stream, utána Route 8 és a labelfőnök Asquith house vibejaira táncolhattak a közönség tagjai statiszták, a végén pedig az angol Snow Bone kíméletlen szeletésévél zárult le az első és reméljük nem utolsó budapesti Boiler Room. Szerencsére a stream vágatlan verziója még mindig megtalálható a neten, így bárki át vagy újraélheti ezt a csodás magyar sikert.

[vembed youtube=”WIqSwZmKIA8″ ]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés