Kövess minket

Kult

Íme, a világ legszebb könyvesboltja!

Egy régi, ódon színházból alakították ki a lenyűgöző helyet.

Megosztva


Argentínában, pontosabban annak fővárosában, Buenos Aires-ben járunk, itt található ugyanis a világ egyik, ha nem a legszebb könyvesboltja. A bolt, az El Ateneo Grand Splendid,  egy majd’ 100 éves színházban található (1919-ben épült), melyet már régóta nem használtak eredeti rendeltetési céljára, sőt volt, hogy moziként működött korábban. 

2000-ben alakították át az épületet könyvesbolttá és ez a lehető legjobb döntés volt a város vezetésétől. Azóta, ugyanis a világ minden pontjáról a csodájára járnak az emberek, évente több mint egy millió látogatót vonz az El Ateneo Grand Splendid. Ez pedig hatalmas szám, pláne, hogy egy könyvesboltról van szó és mondjuk nem egy futball stadionról…

Az átépítés során nem nyúltak a színpadhoz, még a vörös függönyt is a helyén hagyták és a páholyok is érintetlenek maradtak. Nem csoda, hogy a Fernando Manzone által tervezet épület 2008-ban például a világ második legszebb könyvesboltja lett a The Guardian magazin szerint.

Elég csak ránézni a képekre, magukért beszélnek! Nem semmi hangulata van a helynek az egyszer biztos.


(boredpanda.com nyomán)
Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés