Kövess minket

Film

Influenszereket gyilkolnak egymás után 50 Cent új horrorfilmjében

Megosztva

50 Cent megosztotta az első előzetest az új horrorfilmjéhez, mely a Skill House cím alatt fut.

A rövid betekintés alapján a film egyfajta Fűrész-féle trancsírozós horror lesz, ahol influenszereket rabolnak el, hogy aztán egy TikTok házra hasonlító épületben tartsák őket fogva, egy beteg játékot rájuk erőltetve. A játék lényege, hogy az adott körben minél több nézettséget kell generálniuk a játékosoknak, és akinek a legkevesebb van, az meghal, majd így folytatva, míg végül egyetlen szuperinfluenszer marad talpon.

A film elvileg annyira véres lesz, hogy az egyik operatőr rosszul lett és elájult a forgatás során még júliusban. A forgatást le is kellett állítani fél órára, de a stábtag végül jobban lett.

A Josh Stolberg által rendezett horror-szatíra valamikor 2023-ban kerül bemutatásra, az előzetes alapján 50 Cent amolyan kommentátor szerepet tölt majd be, legalábbis a trailerben ő olvassa fel a halálos játékszabályokat.

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés