Kövess minket

Hiphop

Ingyen mehettek be A$AP Rocky svédországi koncertjére a hátrányos helyzetű rajongók

A szeretet és az összefogás nevében.

Megosztva

Forrás:

A$AP Rocky tegnap visszatért Svédországba egy fellépés erejére. Ez volt az első stockholmi koncertje, mióta a városban nyáron letartóztatták, majd elítélték egy utcai verekedés miatt. A rapper eredetileg egy svéd börtönben is fel akart lépni, de ezt a helyi hatóságok nem engedélyezték. Az esemény mindenesetre így is tartalmazott utalásokat a pár hétnyi kényszerszabadságára, hisz a színpadon egy hatalmas kalitkát is felhúztak az Ericsson Globe Arénában, ami a börtönt hivatott szimbolizálni. 

[vembed youtube=”iMC3tjHeBm8″ ]A koncert előtt Rocky több szegényebb környékre ellátogatott, és azt is bejelentette, hogy a hátrányos helyzetű rajongói, akik nem tudnák kifizetni a jegyet a koncertre, ingyen jöhetnek be. Tette mindezt saját szavai szerint a szeretet és az összefogás jegyében. 

A mai estén vannak itt olyanok, akik szerencsések, mert ki tudták fizetni a jegyárat, köszönöm, hogy eljöttetek. Közben vannak olyanok is, akiknek nem lett volna pénze arra, hogy ma eljöjjenek, de mégis itt vannak, szeretlek titeket, ez az üzenetem a mai estére, szeressétek egymást és érezzétek jól magatokat” – mondta a színpadon a rapper. 

A show bevételei amúgy teljes egészében egy bevándorlókat segítő szervezetet gazdagítottak.

(Highsnobiety)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés