Kövess minket

Hiphop

Interyou: Tibbah – Matató Ménkű album

A hazai rap jól ismert alakja Tibbah, új lemezzel jelentkezik nemsokára. Ennek apropójaként beszélgettünk a győri előadóval. A Több mint 20 évet maga mögött tudó emszí elárulta azt is, hogy kik fogják nyomni a korongon, illetve azt is, hogy a BlooseBroavaz milyen újdonságokkal készül idén…Csekk!

Megosztva


Néhány infót már csepegtettél ki az új albumoddal, a Matató Ménkűvel kapcsolatban. Akik esetleg nem lennének képben, kérlek mesélj róla egy kicsit!

November óta dolgoztam a Matató Ménkű lemezen. Először csak egy 5-6 számos kislemezt terveztem, de nagyon élveztem a „melót” a dalokon, így rövid idő alatt eldőlt, hogy nagylemezt készítek. Úgy gondolom, hogy szövegileg és zeneileg is egyaránt változatos lemez lett a M.M.  A zenei alapokért javarész én felelek, de Rizkay, Ketioz és Snowgoons beatek is erősítik a korongot! A szövegekbe rengeteg érzelmet és tartalmat préseltem. A lemez felvételei az Inkubátor stúdióban készültek Ketioznál. Aki dolgozott már az Inkubátorban az tudja, hogy ha valami igazán RAP akkor ez  az!  Minden felvétel egy nagy bandázás volt! A karcokat a lemezre Dj Fegz barátom húzta. Régóta terveztük a közös munkát és most végre megvalósult. Dj Fegz lesz a hivatalos Dj a Matató Ménkű turnén.

Tracklista:
01. Ménkű Intro közr. Dj Fegz /zene: Tibbah
02. El az útból / zene: Rizkay
03. Médiabarát közr. Ketioz, Phat /zene: Tibbah
04. Felhők Felett a Nap közr. Tkyd, Hősök /zene: Rizkay
05. Szeretem közr. Phat /zene: Snowgoons for Goon MuSick
06. Medvetánc /zene: Ketioz
07. Matató Ménkű közr. Dj Fegz /zene: Tibbah
08. Sorsjegy közr. Diggieman, Day, Antal /zene: Tibbah
09. Engedj ‘a’ Öledbe közr. Ketioz /zene: Tibbah
10. Igazságszérum közr. Phat, Mikee Mykanic, Dj Fegz /zene: Tibbah
11. Minden Érdekel közr. Rizkay /zene: Ketioz
12. Ízetlenek skit közr. Ízetlenek /zene: Ketioz
13. Gesztustalan /zene: Tibbah
14. Hajnal közr. Gabó, Phat /zene: Tibbah
15. Ménkű Outro közr. Dj Fegz /zene: Tibbah

Az albumon résztvevő vendégelőadók többségével már készítettél közös trekket. Vannak olyanok is, akikkel először állsz össze?

Nincs. Dolgoztam már a Matató Ménkű lemez előtt is a közreműködőkkel. Ami rendhagyónak mondható, a munkafolyamat.  Általában előre választom ki egy adott zenéhez a közreműködőt és a témát, majd ezután megírjuk a dalt. Ez a Matató Ménkűnél nem így történt. Tervek nélkül kezdtem a szövegeken dolgozni és munka közben dőlt el, hogy szóló, vagy közös track lesz majd a végeredmény valamint, hogy kit tudok elképzelni az adott zenére, témára közreműködőnek. Phat barátom több számban is vendégeskedik. Ez tudatosan történt. Egyrészt az egyik legtehetségesebb hazai rappernek tartom, másrészt Phat is csatlakozik a Matató Ménkű turnéhoz, majd az idén megjelenő szólólemeze után már a két lemezzel együtt is bombázzuk a színpadokat!


(Aki nem tudná, Snowgoons egy külföldi banda. Ez az első alkalom, hogy külföldi előadóval dolgozol együtt?)

Pár nem hivatalos remixen kívül, nem dolgoztam még külföldi előadóval saját lemezen. AZA barátom mutatott be Dj Illegal-nak a Snowgoons-ból. Több hazai fesztiválon találkoztunk már, és hallgatom is a munkáikat. A zenéjük abszolút közel áll az ízlésemhez és a lemezem zenei világához is, így kértem egy zenét a Matató Ménkűre és kaptam egy masszív beatpakkot amiből választottam egyet. Ez lett a SZERETEM c. szám! Az egyik leg pozitívabb track lett a lemezen!

A lemezhez klip is fog társulni? Ha igen, akkor elkezdődtek már a felvételek vagy még csak az ötletelgetés megy?

Több klipet is terveztem a lemezhez.  Az első klip forgatása már zajlik. A Médiabarát c. számból készül, Ketioz és Phat közreműködésével. A közös zenélésen túl barátok vagyunk, így elég vidáman zajlottak az első forgatások. A kész videót hamarosan láthatjátok!


Mi a helyzet a Bloose Broavaz háza táján? Van valami újdonság a kiadóval? Számíthatunk valami kiadványra a tiéden kívül?

Év elején leigazolt a Bloose Broavaz csapatba a győri ILLusion duó! Gerinc és Zsé méltón fogja képviselni a csapatot.  Pár héten belül érkezik a Mérföldkő c. lemez a Bloose Broavaz produkció gondozásában! A lemez zenei munkálatait egy szám kivételével én készítettem és annyit elárulhatok, hogy mint a régi boombap, mint az új trap alapokon is biztosan lavíroznak a srácok a rímekkel! Érdemes lesz odafigyelni rájuk!

Gőzerővel készül egy Antal, Day, Tibbah lemez! Itt elsősorban jómagam zenei producer minőségben dolgozom, Antal és Day pedig a szövegeken és egy-egy számban betámadom én is a mikrofont. A lemez elég jól halad, már több mint a fele rögzítve van. Egy igazi dinamikus Rap anyag lesz, változatos zenékkel és szövegekkel! Rövidesen jelentkezünk egy számmal egy válogatáslemezen és terveink szerint nyáron érkezik a nagylemez!

A beatmaking videókat elnézve, amit Rizkay-jel hoztatok össze, elég ütősek! Lesz folytatása a dolognak? (Kik várhatóak?)

Régi tervünk volt Rizkay-jel a beatmaking videó sorozat készítése! Az emberek nagy része abban a tudatban él, hogy a zenéket a mai napig mintákból készítjük. Természetesen mi is készítünk mintázott zenéket, hiszen ez elengedhetetlen része a műfajnak és a beatmaking-nek, de a video sorozatunkból kiderül, hogy mintázás nélkül is tudunk zenét írni! Úgy gondoltuk, hogy ha csak a zenekészítésről szólna minden videó egy idő után unalmas volna, ezért eszeltük ki, hogy minden beatmaking videóba, hívunk egy közreműködőt. Ezzel a hagyománnyal ezek után sem fogunk szakítani, sőt próbálunk extrém közreműködéseket is bevonni a munkálatokba. A másik érdekessége a videóinknak, hogy a vendég közreműködő, mindig ott élőben írja meg a szöveget, amíg a zene készül, amit szintén ott helyben élőben írunk, majd irány a stúdió és felvétel! A videókat saját magunk rögzítjük egy GoPro kamerával, melyet Horváth Csaba (Csirke) barátunk ráz gatyába, hogy elkészüljenek a végleges videók! A Beatmaking sorozatunk természetesen folyatódik, napokon belül érkezik a következő epizód!

Mindezen túl elkezdtünk dolgozni Rizkay-jel egy zenei produceri lemezen is! M-Squad azaz Morephondeer Squad néven fogunk működni! Közösen készített zenéinkre hazai és külföldi előadókat invitálunk. Már több szám félkész állapotban van és bátran mondhatom elég komoly közreműködők vették fel a részeiket a lemezre! Az album idén őszre várható. Hamarosan érkezik egy track elő hírnökként!


Elég sok mindenbe vágtad a fejszédet ezek szerint… Nehéz koordinálnod egyszerre ennyi projektet?

Néha van, hogy pár napig elveszek a munkálatokban, de minden pillanatát élvezem a zenélésnek így nem okoz gondot a koordinálása! Rengeteg lehetőség adódott mivel élni is szándékozom! Az említett készülő dolgaim csak egy része annak, amit a következő két évre tűztem ki célnak!

[vembed youtube=”Nn7YdKd4h5g” ]
Még több beatmaking videó itt!

Lemez előrendelés: http://www.bloosebroavaz.hu/shop

https://www.facebook.com/tibbahofficial/

https://soundcloud.com/tibbah

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés