Kövess minket

Bulvár

Irigység és bosszú fűtötte Chinx feltételezett gyilkosát – állítja a queensi rendőr hadnagy

Egy nagyon régi sérelmet toroltak meg.

Megosztva

Forrás:

Csütörtökön két embert is letartóztatott a New York-i rendőrség, akiket azzal gyanúsítanak, hogy elkövetői és kitervelői voltak Chinx 2015-ös gyilkosságának. Az XXL magazin megpróbált utánajárni, hogy mi lehetett az elkövetők motivációja, a hatóságok pedig válaszoltak is.

Richard Rudolph hadnagy beszámolója szerint a két gyanúsított, Quincy Homere és Jamar Hill még a börtönből ismerték Chinx-et, akivel együtt ültek Rikers Island-en 2009-ben. Homere és Chinx összevesztek és összeverekedtek valamin, és habár azt nem lehet tudni, hogy mi volt a vita oka, azt igen, hogy Homere jött ki belőle rosszul. Szabadulása után Chinx karrierje kezdett felfelé ívelni, míg a szintén rapper ambíciókkal rendelkező Homere (művésznevén Qwality) falakba ütközött. Ez elég nagy frusztrációt okozott a férfinél, amit csak tetézett, hogy 2015-ben Chinx egyik koncertjén is összeveszett a rapperel, és emiatt több prominens zenei figura elraktározta magában, hogy Homere csak a bajt hozza rájuk és nem érdemes vele együtt dolgozni.

Mikor Homere megtudta, hogy Chinx épp Brooklynban fog fellépni 2015. május 16-án, úgy érezte elérkezett az idő a bosszúhoz. Chinx életét egy 9mm-es pisztollyal oltotta ki, valamint a szintén Coke Boys tag Yemen Chee$e-t is megsebesítette. Jamar Hill szintén részt vett a gyilkosságban, de a hadnagy állítása szerint a ravaszt egyedül Homere húzta meg.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.