Kövess minket

Hiphop

Ismerd meg a koreai rappert, aki nemrég JAY-Z kiadójához szerződött

Jay Park felszálló ágban.

Megosztva

Forrás: Instagram

Instagramján jelentette be Jay Park, amerikai-koreai rapper és énekes, hogy hivatalosan is a Roc Nation család tagja lett. Jay-Z kiadója július 20-án véglegesítette Park szerződését, mellyel olyan előadókkal került egy csoportba, mint Rihanna, J-Cole vagy éppen Lil Wayne. A koreai rapper az első ázsiai származású, amerikai a labelnél. Na, de hogy jutott ide?

Jay Park nem Koreában, hanem Amerikában, azon belül Seattle-ben született. Karrierjét break táncosként kezdte, majd Koreába költözött pár évre és mivel vonzotta a zenélés, a 2PM nevű K-Pop fiúbandával debütált 2008-ban. Egy évig bírta, mikor visszaköltözött az államokba, szólókarrierbe kezdett, mint angol és koreai nyelvű rapper / énekes.

A dalai egyre komolyabb nézettséget hoztak neki Youtube-on, az olyan RnB, Chris Brown vonulatú számokkal, mint a „You Know„, vagy a „MOMMAE” pedig már a 15 milliós nézettség sem volt többé álom.

[vembed youtube=”gx_mg-1WhWw” ]Ázsiában rendszeres szereplője a hip hop slágerlistáknak, de az amerikai Billboardra is felkerült már többször, a tavalyi Everything You Wanted című projektje például a harmadik helyig jutott a Világ Albumai kategóriában. Habár elsőre úgy tűnhet, hogy Jay egy-két verzét leszámítva csak az RnB vonalat erősíti, de az olyan már-már old schoolba hajló számok, mint a „Raw Sh!t” ellentmondanak ennek.

[vembed youtube=”yT8PPRPbtjY” ]A koreai rappernek tehát nagy győzelem ez a szerződés, és ezt Insta posztjában is felismerte, mint írja:[highlight]„Ez egy győzelem Koreának, az ázsiai-amerikaiknak, az alulértékelteknek, az igaz embereknek, a kemény munkának és odaadásnak, őszinteségnek és autentikusságnak. Köszönöm az elismerést, még csak most kezdődik igazán.”[/highlight]Park pedig tényleg nem dőlt hátra, hisz órákkal a poszt után már kint is volt a szintén koreai Dok2-vel közös új klipje, a „Most Hated„.

[vembed youtube=”lpDY3efit3w” ]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés