Kövess minket

Aztaa

Ismét az év férfijait keresi a Playboy

Harmadik alkalommal keresi hazánk legmeghatározóbb férfijait a Playboy. A Man of the Year idén a frontemberek, gasztrohősök és médiaszemélyiségek mellett, a teljesen új novellista és fenegyerek kategóriákban hirdetett versenyt, valamint ismét szavazhatnak az olvasók a számukra leginspirálóbb hölgyre, hogy kiderüljön ki lesz 2016 múzsája.

Megosztva


Hazánk legmeghatározóbb férfijai kerülnek a főszerepbe 2016 tavaszán, a Playboy Man of the Year versenyén. A népszerű magazin célja, hogy olyan példaképeket állítson a közönség elé, akik szakmájukban kiemelkedő teljesítményt nyújtanak és sikereikkel másokra is motiválóan hatnak. Idén először választhatják meg az olvasók az év Playboy-novellistáját, akiknek művei tavaly szeptember óta jelennek meg rendszeresen a magazin oldalain. Olyan kortárs szerzőkre adhatják le voksukat az érdeklődők, mint Kötter Tamás, Cserna-Szabó Tamás, Grecsó Krisztián, Jászberényi Sándor és Kondor Vilmos.

„A Playboy egyik legfontosabb üzenete az önmegvalósítás, nagyon fontos számunkra, hogy minden nő és férfi megtalálja önmagát és kiteljesedjen. Ezt a filozófiát követve választottuk ki a jelölteket is, olyan személyeket szeretnénk bemutatni a közönségnek, akikre büszkék vagyunk és munkáságukkal környezetüknek is sokat adnak” – kezdte Bus István, aki az új kategóriák koncepciójáról is beszélt. „A tavaly is sikeres frontember, médiaszemélyiség és múzsa kategóriák mellett szerettünk volna új területeket, ezzel együtt új neveket megismertetni az olvasóinkkal, ezért döntöttünk úgy, hogy ebben az évben fenegyerek, gasztrohős és novellista kategóriákban is indítunk jelölteket.”

Az olvasók ismét szavazhatnak frontember kategóriában, ahol olyan nevek közül választhatnak, mint Fluor Tomi, Vitáris Iván, Puskás Peti, Marsalkó Dávid és Likó Marcell, valamint idén is keresik az év médiaszemélyiségét, Istenes Bence, Sebestyén Balázs, Fördős Zé, Kárász Róbert és Linczényi Márk is esélyes a címre.

2015-ben hirdették meg először a múzsa különdíjat, amely a magazint kiemelkedően inspiráló hölgyet illeti. Idén sem lesz egyszerű a szavazók helyzete, hiszen Ördög Nóri, Kulcsár Edina, Pokorny Lia, Trokán Nóra és Iszak Eszter is a cím várományosa.

Az egyes kategóriák jelöltjeire március 23-ig lehet szavazni: http://www.playboy.hu/manoftheyear/

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés