Kövess minket

Film

Ismét van magyar Oscar-díjas

Megosztva

 Az Oppenheimer kapta a legjobb film díját a helyi idő szerint vasárnap este Los Angelesben megrendezett 96. Oscar-gálán, amelyen Mihalek Zsuzsa, a Szegény párák díszletberendezője is elnyerte az amerikai filmakadémia díját a legjobb produkciós tervezés kategóriában Shona Heath és James Price brit látványtervezővel együtt.

A díjátadó nagy győztese Christopher Nolan Oppenheimere volt 7 díjjal. Nolannek a filmakadémia a rendezés díját is odaítélte, így két Oscarral távozhatott a ceremóniáról. Az Oscar-szobrot átvéve a rendező megjegyezte, hogy a filmipar évszázados múltra tekint vissza, és még mindig fejlődik. „A világot jelenti számomra az a tudat, hogy úgy gondoljátok, jelentős része vagyok ennek” – mondta. Az atombomba atyjáról, J. Robert Oppenheimerről forgatott film főszereplője, Cillian Murphy a legjobb színész kategória Oscar-szobrát nyerte el. Az életrajzi filmben Lewis Strauss-t, az amerikai Atomenergia Bizottság egykori elnökét játszó Robert Downey Jr. a legjobb férfi mellékszereplő Oscar-díját kapta.

Az Alasdair Gray skót író regénye nyomán forgatott Szegény párák 11 jelöléséből végül négyet váltott díjra, köztük a produkciós tervezés kategóriában. Az Oscar-gálán Mihalek Zsuzsa nevében is Shona Heath és James Price vette át a díjat. A Szegény párák főszerepéért kapta meg a legjobb színésznő Oscarját Emma Stone.

Az Érdekvédelmi terület című brit film kapta a legjobb nemzetközi film Oscarját. Jonathan Glazer, az Auschwitzban forgatott holokausztdráma rendezője a díjat megköszönve elmondta, hogy a koncentrációs tábor parancsnokáról szóló filmjével az erőszak természetét akarta bemutatni.
    
A legjobb filmdal Oscarját Billie Eilish és fivére, Finneas O’Connell kapta a Barbie What Was I Made For című számáért, amelyet a ceremónián élőben elő is adtak.

(MTI)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés