Kövess minket

Hiphop

J. Cole megpróbált tanácsokat adni az új generációnak, Lil Pump sértődötten reagált

Pedig nem nevezte nevén Pumpot.

Megosztva

Forrás:

Pénteken jelent meg J. Cole új albuma, a K.O.D, a hiphop közösség pedig pezseg az izgalomtól. A rapper mindig szállít elegendő elemezni való szöveget, és ez a friss projekttel sincs másként. Alig telt el egy nap és máris megvan az első beszédtéma, a lemez utolsó száma, a „1985 (Intro to „The Fall Off”)„.

A trekiben Cole egyenesen az újhullámos rapperekhez szól, igaz egyetlen előadót sem nevez meg. Savazás helyett a dal azzal indul, hogy Cole empatikusan kiemeli, ő is volt fiatal, tudja milyen az, mikor minden a pénzről, a partikról és a nőkről szól. Úgy érzi, nincs tehát joga leoltani őket, inkább tanácsokkal látja el a hirtelen nagyon magasra tört Soundcloud MC-ket. „Sose hagyjátok abba a turnézást, mivel így kerül étel az asztalra a rapszakmában” – rappeli Cole, aki szerint a fiatal rapperek azt hiszik örökké tart majd a siker, de egy idő után úgyis felnőnek a rajongóik, őket pedig felváltja egy újabb hullám. A rapper tehát azt tanácsolja, fejlődjenek és okosan intézzék az ügyeiket, még ha butának is néznek ki (oké egy kicsit azért csak savaz).

Cole tehát nem mond neveket, csak általánosságban beszél, de ez nem akadályozta meg a rajongókat, hogy szétszedjék a trekit. A rapper ugyanis többször utal a fiatalokra úgy, mint „Lil” rapperek, az egyik sorban pedig azt rappeli: „Halottam az egyik beszólt nekem, meglepődtem, de nem zavar, figyeld csak a válaszom” – amit azzal követ, hogy örül, hogy sikerült elköltözni anyutól. Ez alapján sokan azt feltételezik, hogy Lil Pumpot szólította meg Cole, mivel Pump anno ilyen nem túl visszafogottan oltotta a rappert.

[vembed youtube=”H405c1p51Yg” ]A „Fuck J. Cole” című dalkezdeményt később trollkodásnak tudta be Pump és spanja, Smokepurpp. Megint mások szerint XXXTentaciont találta be Cole, mivel X anno az XXL magazinos freestyle-jában vette elő Cole-t. Akármi is legyen az igazság Lil Pump így is magára vette a dolgot, hisz videóban válaszolt Cole-nak, amiben azt mondja: „Wow gratulálok, sikerült beoltanod egy 17 évest. Te nyomorék.”

[twitter]https://twitter.com/WORLDSTAR/status/987400104251478018[/twitter]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés