Kövess minket

Aztaa

James Harden nyáron ismét a Houston Rocketsben folytathatja

Megosztva

James Harden, a szakállas parketta fenegyerek körül mindig izzik a levegő: cserék, túlsúlyok, sztriptízbáros megjelenések, rekordok megdöntése. Idén februárban az utóbbi idők talán legkielégítőbb cseréjének keretében Harden a Philadelphia 76ers játékosa lett, míg korábbi csapata, a Brooklyn Nets megkapta a Phily-ben játszani nem akaró Ben Simmonst – ezzel mindkét csapat látszólag egy tökéletes win-win trade-et zárhatott. Ben Simmons Nets-ben eltöltött, korántsem terv szerint alakuló karrierjéről most nem ejtenék szót, viszont Harden látszólag remek fit a 76ers-ben. Lubickol új szerepében és ha a Houston Rocketsben nyújtott MVP formáját nem is hozza (ezt Joel Embiid mellett nem is szükséges), a csapata jelenlegi konferencia 5-ik helye és reális bajnoki cím esélyei magukért beszélnek.

A Harden – Simmons csere februárban az egész NBA-t megrázta, mindenki elismerően csettintett a két csapat tökös húzását illetően. Ez kevesebb, mint egy éve történt, de már most gyülekeznek a fekete felhők James Harden jelenlegi és jövőbeli státuszát illetően. Derült égből csapott le az NBA egyik legmegbízhatóbb hírforrásának számító Adrian Wojnarowski bombája, aki szerint Harden – mivel lejár a szerződése – a nyáron ismét komolyan fontolóra veheti, hogy visszatérjen a Houston Rocketsbe. Ezt nagyban befolyásolja majd, hogy a Phily-vel milyen playoff eredményt érnek el: egy több körös playoff szereplés, esetleg bajnoki cím nagyon erős marasztaló hatással bírhat. Ugyanakkor, ha be sem jutnak a rájátszásba vagy épp már az első körben búcsúznak, akkor a pletykák szerint Harden könnyen a Rakétákat erősítheti jövőre. Ez a lehetőség már az idén februárban megtörtént csere esetében is felmerült, akkor a Philadelphia-ban lévő general managerrel ápolt kiváló kapcsolata meggyőzte Hardent a 76ers-ről. The Beard-nek állítólag hiányzik a houstoni közösség, az atmoszféra, illetve a családja is, bár anno ő kérte a cseréjét a Houstonból, hogy a Brooklynt erősíthesse. A felmerülő hírekről természetesen megkérdezték a 2017-18-ban MVP díjat nyerő hátvédet is, aki a következő választ adta ünnepi outfitjében:

Erről mindenki döntse el maga, hogy mit bizonyít, de Harden mindössze a jelenlegi helyzetére reflektál, nem feltétlenül tagadja a híreket. Hogy mi lesz a játékos sorsa egyelőre kérdőjel és valószínűleg a rájátszás után többet fogunk tudni, addig be kell érnünk az utóbbi idők egyik legizgalmasabb NBA szezonjával.

(Kezdő5)

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés