Kövess minket

Hiphop

JAY-Z szerint Trump egy szuperbaktérium, Trump szerint meg soha nem volt még ilyen alacsony a feketék munkanélküliségi mutatója

Passz, hogy a kettőnek mi köze egymáshoz.

Megosztva

Forrás:

Újabb elnöki beef a láthatáron, miután Donald Trump visszaszólt JAY-Z-nek, amiért a rapper „szuperbaktériumnak” nevezte egy friss interjúban. 

Jay Van Jones CNN-es műsorának vendége volt péntek este, ahol többek között az amerikai elnökre vonatkozó kérdésekre is válaszolt. A rapper és üzletember elmondta, hogy elkeserítő és bántó, hogy Trump „szarfészeknekhívott több afrikai országot is két héttel ezelőtt.

De így megy ez, így beszélnek az emberek zárt ajtók mögött” – mondta Jay, majd felidézte Donald Sterling, a Los Angeles Clippers kosárcsapat volt tulajának esetét, aki rasszista dolgokat vágott anno barátnője fejéhez egy kikerült hangfelvételen. „Később elvették tőle a csapatát. Így is meg lehet oldani a dolgot, de úgy is meg lehetett volna, hogy megtartja a csapatot, és kibeszéljük ezt az egészet. Ha ugyanis csak büntetsz, akkor az összes többi szalonrasszista visszamászik a csatornába, és semmit sem oldottunk meg. Annyi történik, hogy lefújod dezodorral a szemeteskukát. Az eredmény pedig egy szuperbaktérium, ami mindennek ellenáll, így pedig a probléma megmarad. Nem viszed ki a szemetet, csak kicsit illatosabbá teszed, és elfogadhatóbbá. Így születik meg a szuperbaktérium, így kaptuk a nyakunkba Donald Trumpot is, a szuperbaktériumot.”

[vembed youtube=”Kz_F0oGb3QQ” ]Jay-t később Amerika erős gazdaságáról is kérdezték, hogy szerinte lehet-e, hogy emiatt nem érdekli az embereket Trump stílusa. A rapper szerint a pénz nem old meg semmit, ha az elnök így kezel bizonyos embereket, és így beszél róluk.

Trump Twitteren válaszolt Jay-nek. Tweetjében azt írta: „Valaki kérem tudassa Jay-Z-vel, hogy a politikámnak köszönhetően még soha nem volt ilyen alacsony a feketék közötti munkanélküliségi ráta!”

Beef trekiket követelünk!
[twitter]https://twitter.com/realDonaldTrump/status/957603800579297280[/twitter]

(NME)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés