Kövess minket

Bulvár

Jó tudni, hogy Drake is összeszarja magát, ha egy darázs kezd el körözni az asztalánál

Megosztva

Nyár van, Drake pedig épp nagyban nyaralgat.

A rapper előző héten elugrott Ibizára, ahol egy helyi klubban Black Coffee is játszott Drizzy új house vibe albumáról egy (ha nem több) dalt, a rapper/énekes pedig örömében gyorsan fel is szaladt a színpadra megölelgetni a DJ-t. A közönség látszatra még csak kicsit sem mozdult meg a trekkre, de legalább cserébe mindenki videózott, így majd lehet mutogatni 80 évesen az unokáknak ezt az értékés pillanatot, miközben azt kérdezik: „Nagypapa ez ki?„.

Ezen a héten aztán a francia Riviérára állt tovább emberünk, ahol elvegyült a fehér inges férfiak tengerében, természetesen a mulatozás itt is folytatódott, Drake még egy komoly táncmozdulatokat bemutató férfit is levideózott, miközben cserélődtek az üvegek az asztalon.

Drake tehát igen jól érzi magát európai kiruccanásán, közben ráadásul ma az is kiderült, hogy vélhetően Beyoncé új albumán is vendégszerepel majd, mi is törhetné meg ezt az idillt, ja igen, tudjuk mi:

DARAZSAK!

Igen, mint a lenti, múzeumba való felvételen látszik, még Drake is védekező üzemmódba lép, ha egy kósza darázs repül az asztala felé. A mozgó Mona Lisa szintjét elérő négy másodperces videón három fontos dolgot kell kiemelni. Egyrészről Drake mindent átitató félelme egyértelműen uralja a pillanatot. A rapper bokszolóként próbálja kikerülni a repülő veszedelmet, mintha csak láthatatlan ütések elől térne ki, arckifejezése alapján pedig épp gyermeki traumák jönnek elő nála egy 25 évvel ezelőtti meleg nyárról, ahol a medencés partin megcsípte egy darázs, miközben a lány osztálytársai kuncogtak a háttérben. Tőle jobbra egy igazi laza francia megoldást láthatunk a darázs problémára: adjunk neki egy kis legyezést és akkor biztos elrepül. Míg balra az úriember Mr. Miyagi tanítványának képzeli magát és kézzel (!) próbálja meg elkapni a fullánkost..sikertelenül.

Drake amúgy egy Instagram kommentben maga is elismerte, hogy ha valami, akkor a darazsak fixen előhozzák belőle a punci énjét. „Esküszöm utálom a darazsakat” – írta.

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés