Kövess minket

Események

Jön az ötödik Macaron Nap Magyarországon

Március 20-án rendezik meg ötödik alkalommal a Macaron Napot Budapesten.

Megosztva

Az édesszájúak ezúttal az Akvárium Klubban hódolhatnak majd a francia sütiknek, ahol a legjobb, macaronokat kínáló kínáló cukrászdák gyűlnek össze az Macaron Napon. Az eseményre már elkezdődött a jegyek árusítása, idén elővételes családi jegy is kapható.


A Macaron Nap (Jour du Macaron) ötlete François Payardtól (FP Patisserie, François Payard Bakery and Payard Patisserie & Bistro) származik és 2010-ben tartották először Párizsban, majd egy évvel később New York Cityben a La Maison Pierre Hermé Paris és a Relais Desserts együttműködésében. Magyarországon öt éve van jelen a rendezvény, és ezzel nagyjából egyidőre tehető a macaronok elterjedése is az országban. A számtalan ízben és színben kapható édesség hamar meghódította a világot, és ma már nálunk is egyre több helyen találkozhatunk vele. A rendezvény egyik célja, hogy a látogatók megismerkedhessenek ezekkel a helyekkel, illetve eldönthessék, hol adják a legfinomabb macaront az országban. A másik pedig természetesen, hogy nálunk is legyen egy nap az évben, amikor a macaron rajongói tobzódhatnak az élvezetekben.

A résztvevő cukrászdák száma folyamatosan bővül, de akik már biztosan ott lesznek: Desszert.Neked, SUGAR! shop & confectionary, Bolka Bonbon, Mészáros Cukrászda, Vanilin Cukrászda, Zila Kávéház – Krisztina Cukrászda, Le Parfum – Zólyomi Zsolt Parfümériái, Boutiq’Bar, és a Lycée français Gustave-Eiffel de Budapest.

További részletek és program hamarosan a macaronnap.hu oldalon! 

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés