Balaton Sound
Jönnek az EDM előadók a Balaton Soundra, itt vannak az első nevek
Bejelentették a 2023-as Balaton Sound első fellépőit. Az első csokorban olyan top DJ-k sorakoznak, mint Armin Van Buuren, Dimitri Vegas & Like Mike, Hardwell vagy Don Diablo. A Balaton Sound 2023-ban június 28-tól tart július 1-ig, a megszokott helyen, Zamárdiban.
A Balaton Sound a kezdetek óta arra törekedett, hogy a Magyar tenger egyik legszebb panorámájú vízpartját olyan zenei élményekkel töltse meg erre az 5 napra, ahol a legnagyobb világsztárok adják át egymásnak a színpadot. „Már az első bejelentésben is látszik, hogy a világ legjobbjait soroló DJ Mag TOP 100 lista legelőkelőbb helyeiről is érkeznek fellépőink, így például a trance gyökerekkel rendelkező Armin Van Buuren, vagy akár Dimitri Vegas & Like Mike, Don Diablo, KSHMR és Vini Vici” – kezdte a bejelentést Filutás Anna, a Balaton Sound projektmenedzsere. Kiemelte, hogy a Balaton Sound nem csupán az esti bulizások megkerülhetetlen helyszíne, de napközben is megéri itt hangolódni az estékre vagy akár megvárni a felejthetetlen napfelkeltét. „A Sound egész nap „nyitva van”, érdemes kihasználni minden pillanatát, ezért számos izgalmas nappali programmal is készülünk a látogatóknak” – mondja a projektvezető, sorolva például, hogy lesz vízben táncolós Splash party, matracos csobbanás, koktélozós beach klub a legjobb magyar DJ-k zenéivel, de láthatunk extravagáns divatbemutatókat vagy belefuthatunk különböző nemzetközi utcaszínházak mindig elvarázsoló felvonulásaiba is. Mindemellett az egészségtudatosabb látogatók techno yogával és egyéb sportprogramokkal vezethetik le a hosszú éjszakákat. A Balaton Sound az a hely, ahol mindenki különleges vendégnek érezheti magát, mondjuk a partikkal dúsított különleges VIP helyszíneken, de aki pihenésre vágyik, a Balaland Residence panorámás apartmanjaiban kaphat szállást, ha az exkluzív VIP Holiday csomagot választja. „Igyekszünk minden igényt kielégíteni, a kalandvágyó kempingezőktől, a kényelemre és 5 csillagos szolgáltatásokra vágyó látogatókig bárki választhat magának megfelelőt” – tette hozzá Filutás Anna.
Az első nevek közt, a már említetteken túl eljön Robert Etheridge, azaz Dimension, aki az első kislemezét követően hamar nevet szerzett magának a drum&bass szcénában.
Hosszú kihagyás után indul turnéra és persze jön a Soundra is Hardwell, Hollandia egyik legnépszerűbb DJ-producere. Érkezik a 2023-as Soundra az angol DJ, producer és televíziós személyiség, Joel Corry, az elektronikus zene nagyágyúja, az MTV „Being Joel Corry” című digitális sorozatának sztárja, aki legnagyobb slágereit hozza el Zamárdiba. Szintén elfogadta a Sound meghívását a francia dj, zenei producer Kungs, aki az ausztrál funk trio, a Cookin’ on 3 Burners dalának feldolgozásával robbant be a köztudatba. És jön Zamárdiba az Ofenbach, a Párizsból induló dance-pop duo, aminek teltházas partik és nagy fesztiválfellépések jelzik útját.
A szervezők azt is jelezték, hogy ez még csak a kezdet, nemsokára számíthatunk a folytatásra. Miután a rendkívül népszerű B my Lake jövőre is a Balaton Sound szerves részeként jelentkezik, hamarosan napvilágra kerülnek a nemzetközi szcénában is egyre nagyobb teret kapó underground stílusok – így a techno, a tech-house vagy a minimál house – képviselői is.
És álljon itt az első bejelentés névsora ABC sorrendben: Armin Van Buuren, Dimension DJ set, Dimitri Vegas & Like Mike, Don Diablo, Hardwell, Joel Corry, KSHMR, Kungs, Ofenbach, Vini Vici.