Kövess minket

Sziget

Jövő héten egy rakás új 2019-es Sziget fesztivál név jön, addig is itt van az idei aftermovie-ja

20 új név érkezik hamarosan.

Megosztva

Forrás:

Elkészült a Sziget aftermovie-ja a szeretet forradalma, azaz a Love Revolution jegyében. Közben a szervezők már a jövő évi fesztiválélményt készítik elő, és meghirdették az Art of Freedom pályázatot, illetve Ed Sheeran után további fellépők bejelentését ígérik november 27-ére.
A „szeretet forradalma” egy nagy közös ünnep, boldog és békés ünneplése annak, hogy tudjuk, közösen képesek vagyunk elérni, hogy erőszak és félelem nélkül élhessenek az emberek szerte a világban, hogy egy élhető Földet hagyjunk utódainkra, hogy az alapvető emberi jogok mindenhol sértetlenek maradhassanak, hogy szűnjön meg az előítéletesség és a kirekesztés. Ez áll a Sziget Love Revolution kiáltványában, és ezt a nagy közös ünnepet adja vissza a 2018-as Sziget most napvilágot látott aftermovie-ja.

[vembed youtube=”D8YJxdSBayc” ]
Az aftermovie bemutatását követően a szervezők azonnal rá is fordulnak a 2019-es Sziget programismertetésére. „A korábban közzétett Ed Sheeran koncert mellé – november 27-én – egy több mint 20 fellépőből álló listát jelentünk be, amin bőven lesznek világsztárok a legkülönbözőbb műfajokból, mellettük pedig izgalmas, friss és feltörekvő nevek is helyet kaptak” – mondta Kádár Tamás, a Sziget főszervezője. 

Art of Freedom

„Tervezz olyan feltűnő, elgondolkodtató, kiemelkedő, lenyűgöző, mulattató, megkerülhetetlen alkotást – szobrot, installációt, dekorációs elemet vagy funkcionális objektet – amely pozitív üzenetével és vizuális erejével hirdeti a Szeretet Forradalmát és tovább színesíti a Sziget Island of Freedom változatos világát!” – áll a Sziget Art of Freedom felhívásában. A Sziget immár 6. éve hirdeti meg az Art of Freedom művészeti pályázatát, mellyel kifejezett célja, hogy támogassa a magyar és külföldi tárgyalkotó művészek tevékenységét, és teret adjon a fesztiváljain az alkotások bemutatásának. A Sziget célja, hogy az alkotások által még izgalmasabbá és lenyűgözőbbé tegye a fesztiválélményt. Célkitűzésük, hogy olyan látványos, inspiráló alkotások valósuljanak meg, amik teret és hangot adnak olyan eszméknek és ügyeknek, amik előbbre viszik a világot, jobb hellyé teszik a Földet, azaz összhangban vannak a Sziget „Love Revolution” koncepciójával.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés