Kövess minket

Hiphop

Július végén jelenik meg Isaiah Rashad második albuma, a The House is Burning

Megosztva

Mint azt májusban mi is megírtuk, Isaiah Rashad, a Kendrick Lamarnak is otthont adó TDE kiadó előadója visszatérőben van: a rapper hosszas csend és kihagyás után két kislemezt (Lay Wit Ya, Headshots (4r da Locals)) is megjelentetett, illetve egy FADER interjúban azt is felfedte, hogy közeleg új, egyben második LP-je, a The House Is Burning, mely a nyár során, feltehetőleg júniusban kerül majd ki – cikkeinkben mi is utóbbira hivatkoztunk.

A minap azonban kiderült, hogy kis csúszással, de már a láthatáron a projekt, melynek végre a hivatalos, nem júniusi release date-je és albumborítója is napvilágot látott.

Rashad tegnap osztotta meg közösségi médiás profiljain, hogy a lemez július 30-án, pénteken droppol, a borítója pedig így fog festeni:

A korong – melyet az előadó állítása szerint teljesen józanul rögzített azután, hogy hosszas terápia után letette az alkoholt – dallistája egyelőre ismeretlen, a Genius szerint nagyjából 20 dalra lehet majd számítani.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés