Kövess minket

Hiphop

Júliusban jön az új Snoop Dogg lemez!

Színtiszta G-Funk cucc lesz, semmi katyvasz, semmi Snoop Lion…

Megosztva

Ha már újra van DoggyStyle kiadó, akkor a tulaj Snoop Dogg tudja mivel lehet befuttatni azt! Azon túl, hogy leszerződtetett pár tehetséges fiatal emszít, a legnagyobb dobás most következik. Tegnap Snoop egy élő Facebook bejelentkezés során árulta el a jó hírt rajongóinak, miszerint gőzerővel dolgozik az új lemezén, amely a tervek szerint július 1-én jelenik majd meg.

[instagram]BFdteDJv9Af[/instagram]

Long Beach élő legendája elmondta, hogy több szám is teljesen készen van már, és mindegyik a régi, jól megszokott G-Funk stílusban készül. Snoop, tulajdonképpen ott folytatja, ahol a DoggyStyle és a The Doggfather lemezekkel abbahagyta nagyjából húsz évvel ezelőtt. Persze, egy kicsit felturbózva a hangzást, de a zenék hangulata hasonló lesz, mint az előbb említett két, mára már klasszikussá vált albumnál.

Snopp közösen dolgozik Just Blaze-el az anyagon. Annak ellenére, hogy nyílván nem kevés joint pereg el a stúdióban a munkálatok közben, kifejezetten jól állnak, az album szinte már kiadásra kész, kicsit simogatják még és júliusban robban!

Utána pedig Snoop és Wiz Khalifa közös turnéra indul (The High Road Tour), ahol valószínűleg már az új számok közül is felhangzik majd egy-két darab.

(hiphopdx.com nyomán)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés