Kövess minket

Bulvár

Justin Biebert sittre vághatják Argentínában?!

Egy három évvel ezelőtti balhé miatt kerülhet bajba a tinik bálványa.

Megosztva

Justin Bieber felett (ismét) sötét fellegek gyülekeznek. Nem, nem a spanyolországi rajongó elverése miatt, hanem egy 2013-as eset okán szeretnék bíróság elé állítani.

Argentínában!

Történt ugyanis, hogy az énekes Buenos Aires-ben koncertezett, és az egyik fellépése előtt egy éjszakai klubnál a testőrei jól megruháztak egy fotóst, aki túl közel merészkedett a fiatal lányok legnagyobb kedvencéhez.

Nem kellett volna.

Bieber úgy kikattant a paparazzi viselkedésén, hogy utasította az embereit, hogy verjék el a férfit, sőt még a fényképezőgépét is elvették tőle. Helyesebben ellopták. A 21 éves énekest az fotós beperelte, a tárgyalásuk 2015-ben lett volna, ám Bieber „elfelejtett” azon megjelenni. Az argentin állam még elfogató parancsot is kiadott ellene, ám pár hónap múlva visszavonták azt. De a vádakat továbbra is állnak ellene.

Súlyos testi sértés és rablás.

Ha netán Argentínába utazna, akkor rögtön letartóztathatnák, és akár öt évig tartó börtönbüntetésre is ítélhetné a helyi bíróság. Vagyis Biebernek nem ajánlatos felkeresnie a dél-amerikai országot jelen helyzetben. Ez pedig azért gond, mert most indul turnéra a térségben, és azt tudni kell, hogy Argentínában van a legtöbb rajongója.

Bieber szerint az egész eljárás nevetséges ellene. Semmi sem történt, csak a hatóságok felfújják az ügyet, hiszen ő egy világsztár.

[gif]http://i.giphy.com/Zczdb534H4rlK.gif[/gif]
És neki mindent lehet… Na jó, ezt nem mondta, de szerintünk gondolta.

(TMZ.com nyomán)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük