Kövess minket

Bulvár

Kanye West a Facebook alapítójától kért pénzt a Twitteren!

Előfordul, hogy a válasz mégse egyértelmű – ezt szenvedi most el Kanye West is, aki nem semmi dologgal próbálkozott meg. A népszerű rapper egyenesen a Facebook alapítójától, Mark Zuckerbergtől, kért pénzt.

Megosztva


Annak alapján, hogy Kanye West milyen csatornán kérte ezt a hatalmas szívességet, nem is csodálkozunk azon, hogy a zsenipalánta nem reagált rá egyenesen. Nem biztos, hogy a Twitter poszt a legalkalmasabb arra, hogy bárkitől is pénzt kérjen.

Már csak az a kérdés, hogyan jutott el addig Kanye West, hogy pénzt lejmoljon. A rapper egy nyilvános tweetben írta ki, hogy nagy szüksége lenne Mark Zuckerberg pénzére ahhoz, hogy rendezni tudja tartozásait. Nos, nem is kért sokat, az előadónak mindössze egymilliárd dollárra lenne szüksége ahhoz, hogy ötleteit megvalósítja. Ebből a pénzből pedig, ha jól számoljuk, akkor bőven jutna az 53 millió dolláros adósága rendezésére is. Nem ragadt le a Facebook alapítójánál, a Google társalapítójából is szeretne némi pénzt kisajtolni.

Kanye West üzeneteiben azt írta: szüksége van külső befektetőre ahhoz, hogy folytathassa az eddig végzett munkáját, amellyel szerinte „jobbá teszi a világot”. Mint fogalmazott: „elértem a lehetetlent … visszaszereztem a rap trónját … mindenkit megvertem a divatban”.

Kanye West népszerű ruhamárkája, a Yeezy közismerten drága, egy első kollekciós pólóért 210 (58 ezer forintot), míg egy pulóverért 1360 dollárt (376 ezer forintot) kérnek. A rappernek szintén részesedése van a Jay-Z, Rihanna és Beyoncé által alapított Tidal zenei megosztó szolgáltatásban, amelyen keresztül legújabb lemeze, a The Life of Pablo is megjelent.

Forrás: MTI

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés