Kövess minket

Hiphop

Kanye West már sorban nyolc listavezető albumon van túl, a „ye” megjelenése után

Ezzel beérte Eminemet és a The Beatlest.

Megosztva

Forrás:

Kanye West megint megcsinálta. A polihisztor művész június elsején jelentette meg vadiúj „ye” című albumát, mely rögtön 100 millió streaming hallgatást húzott be három nap alatt, több mint egy hét elteltével pedig a Billboard 200 albumlista tetején nyitott. 

Ez már a nyolcadik olyan West album a sorban, mely az eladási listák élén debütál, ezzel pedig sikeresen beérte Eminemet és a The Beatlest, akiknek szintén nyolc elsős albumuk van.

A „ye” lemez első heti adatai 208 ezer albumeladást mutatnak, ebből 85 ezer a tradicionális lemezforgalom, a többi streamingből pörgött be. A Billboard írásából az is kiderül, hogy az első héten 180.1 millió streamet tudhatott maga mögött a lemez, ez pedig pont elég volt arra, hogy felkerüljön az első heti streaming rekordok top 10-es listájába, egész pontosan a hetedik helyre.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés