Kövess minket

Hiphop

Kanye West máris elkezdett dolgozni a „Donda 2”-n

Megosztva

Kanye West tavaly nyáron megjelent „Donda” című albuma folytatást kaphat, a producer/rapper pedig már el is kezdett rajta dolgozni.

Az exkluzív infót Steven Victor, a Universal és Kanye saját GOOD Music kiadójának kulcsembere osztotta meg a Complex-szel, egészen pontosan azt mondta, hogy „“Ye elkezdett dolgozni a következő mesterművén, a DONDA 2-n”. Ha Ye valóban megtartja ezt a címet (mely nem igazán jellemző rá), akkor ez lesz az első alkalom, hogy valamelyik albuma hivatalos folytatást kap. Elvileg amúgy a Jesus Is King is kapott volna egy második részt, de erről mostanában egyáltalán nem hallani, így feltételezhetjük, hogy Ye továbbállt.

Kanye 2021. augusztus 29-én dobta le a Donda-t, melyet elhunyt édesanyjáról nevezett el, a projekt megjelenését már-már a komikus szinteket súroló alkalommal halasztotta el, miközben stadionokban mutatta be az újabb és újabb verziókat, végül a Universal csak megjelentette a lemezt, aminek Ye nem igazán örült, mivel szerinte „még nem volt kész”. A Donda azóta több frissítést is kapott és aranylemez lett.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés