Kövess minket

Hiphop

Kanye West megerősítette, hogy pénteken érkezik az új albuma, a ‘DONDA’

Megosztva

Igaznak bizonyultak a hét elején indult pletykák, miszerint Kanye West befejezte következő, ‘DONDA‘ című nagylemezét, amit a héten le is dob. Ye már egy hallgatói bulin is túl van, melyet Las Vegasban tartottak, de mivel a rajongók már sokszor megégették magukat, ez idáig óvatos lelkesedés övezte a lemez érkezését. Most viszont (remélhetőleg) teljes bevetéssel lehet várni a projektet, hisz annak megjelenési dátumát maga Kanye West erősítette meg.

Ye elsőként azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy hivatalosan is visszatért Instagramra, ahol először egy full fekete szettben fotózkodott, míg a nyakán egy a gyerekei nevével díszített arannyaklánc lógott.

Majd jött az igazi bomba, egy Beats By Dre reklámban felcsendült a ‘DONDA’ egyik első dala. A reklámban a nemrég füvezés miatt az olimpiáról letiltott Sha’Carri Richardson szerepel, ahogy épp egy üres futópályán edz. A videóból kiderül, hogy a reklámban hallható dal a “No Child Left Behind” című Kanye trekk, mely az új, pénteken megjelenő lemezre kerül fel. Apple Music használók egy kicsivel korábban, péntek hajnal 2-kor már hallhatják a projektet.

A ‘DONDA‘ Kanye West tizedik stúdióalbuma lesz, a lemez a rapper édesanyjáról lett elnevezve, aki 2007-ben egy szépészeti beavatkozásból fakadó komplikációban hunyt el. A lemezen várhatóan Tyler, The Creator, Pusha T, Ty Dolla $ign, Baby Keem, Travis Scott is megtalálhatóak lesznek.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Trending