Kövess minket

Hiphop

Kanye West oroszországi utat tervez, Putyinnal is találkozni akar

Megosztva

Ye, azaz korábbi nevén Kanye West egy oroszországi látogatást tervez, melynek során először fog fellépni az országban egy különleges Sunday Service keretében, de Putyinnal is találkozni akar, és új üzleteket is nyélbe akar ütni – tudta meg a Billboard Kanye egyik közeli tanácsadójától, Ameer Sudantól.

Ameer elmondása szerint a rapper ügyvédjével, Scott Balberrel együtt már szervezik is az utat, mely valamikor tavasszal, vagy nyáron történik meg. „Oroszország lesz Ye második otthona” – mondta többek között Ameer a lapnak, kiemelve, hogy Aras Agalarov-val, a milliárdos ingatlanfejlesztővel, és a fiával, Eminnel is tárgyalni fog, mivel közös bizniszt akarnak indítani. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a közös vállalkozás mire terjed majd ki, de Ameer állítja, Ye több milliárd dollárral lesz gazdagabb, ha sikerül véghez vinni a projektet. Az Agalarov család amúgy Putyinnal és a korábbi amerikai elnökkel, Trumppal is jó kapcsolatot ápol.

Az orosz kiruccanás része lehet egy speciális Sunday Service koncert is, amit a 7300 fő befogadására alkalmas Crocus City Hall-ban, vagy a 81 ezres Grand Sports Arénában tarthatják meg, utóbbiban volt részben a ’80-as olimpia is. A kórus koncertjén Putyin kiemelt vendég lenne, Kanye pedig egy találkozót is tervez az ország vezetőjével. Ye egy novemberi interjúban egyébként pont úgy hivatkozott saját magára, hogy ő egy „Fiatal Putyin”.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés