Kövess minket

Film

Kendrick Lamar bejelentkezett egy szerepre a Fekete Párduc folytatásában

Van izgalmasabb dolog, mint zenét válogatni.

Megosztva

Forrás:

A Fekete Párduc című új Marvel mozi minden előzetes számítást felülmúlva tarol a mozikban világszerte. Az alkotás, amelyben szinte minden főbb szerepet afroamerikai színészek játszanak, alig került bemutatásra, a sikereket látva a készítők máris a folytatáson agyalnak. Ez az információ természetesen eljutott Kendrick Lamar fülébe is, aki, amellett, hogy helyet kapott a film zenéjén, ő válogathatta össze a számokat rá. Ez azonban úgy tűnik nem elég izgalmas neki, egy friss BBC rádióinterjú tanúsága szerint örömmel szerepelne a Fekete Párduc 2-ben, akár Killmonger-ként is.

„Nagyon tetszett a filmben Killmonger karaktere. Pusztán azért, mert egy igazi gazfickó, mégis jó arc. Sokan félreértik, de tényleg rendes. Szóval, ha lehetne, mindenképpen őt játszanám a folytatásban”.

[gif]https://media.giphy.com/media/PxrZmnbWsacyA/giphy.gif[/gif]
Arra viszont kíváncsiak vagyunk, mit szól ehhez az ötlethez Michael B. Jordan. Ő volt ugyanis Killmonger az első részben, és kimondottan jó kritikákat kapott alakításáért.

Ahogy már említettük, a Fekete Párduc óriási bevételeket termelt a bemutató első hetében Amerikában, könnyedén megugorva a 200 millió dolláros álomhatárt. Ezzel pedig bekerült minden idők öt legjobban debütáló mozija közé. Azonban nem csak a film, hanem a zenéje is nagyot robbantott megjelenésekor: a Billboard vonatkozó heti toplistáján például első helyen nyitott.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés