Kövess minket

Hiphop

Kendrick Lamar felhívta egy fehér rajongóját a színpadra, de arra nem számított, hogy „niggázni” is fog a lány

Háromszor ráadásul.

Megosztva

Forrás:

Iszonyat kínos helyzetbe került az az alabamai lány, aki öncenzúra nélkül rappelte el Kendrick LamarM.A.A.D. City” című számának refrénjét a rapper szombati koncertjén. Kendrick az alabamai Hangout Fesztivál nevű rendezvény egyik főfellépője volt, itt hívott fel a színpadra egy fehér lányt, akinek az volt a feladata, hogy a szóban forgó dalt együtt rappelje el a comptoni előadóval. 

[vembed youtube=”10yrPDf92hY” ]Az intró után fel is hangzott a híres „Yawk! Yawk! Yawk! Yawk!” üvöltés, a közönség pedig vad ugrálásba kezdett, miközben a lány nekiveselkedett a refrénnek, amiben amúgy négy sor is arra végződik, hogy „nigga”. Az első sor végénél még elharapta a szót, melyet maximum a közönség soraiban, esetleg otthoni fürdő alatti rappelés során ildomos kimondani nem feketéknek, de a következő sorokat már bátran befejezte az eredeti szöveggel. A közönség már az első hallható niggánál felhördült, a harmadik után pedig Kendrick is közbelépett, és leállította a lányt, aki amúgy full nem értette, hogy mi a baj. 

[twitter]https://twitter.com/madstervape/status/998423813284073473[/twitter]
Nem vagyok elég menő neked? Mi a baj tesó?” – kérdezte a 25 másodperc alatt rapperré avanzsált lány. „Új szabályokat fektetünk le, egy bizonyos szót jobb, ha kisípolsz” – válaszolta Kendrick, mire a lány ismét értetlenkedett egy picit. „Oh elnézést, kimondtam volna?” – kérdezte Kendricktől, aki csak annyit válaszolt, igen kimondtad. A rapper adott még egy esélyt a lánynak, de ekkor meg a sorokat cserélte fel a refrén végén, szóval K-Dot inkább visszaküldte a küzdőtérre. 

Amerikában amúgy rendre vita tárgya az úgynevezett „N-betűs szó” használata koncerteken és szövegek éneklésénél. Vannak akik a teljes önmegtartóztatás mellett vannak, de Schoolboy Q például egy interjúban anno elmondta, hogy őt nem zavarja, ha a vele együtt rappelő fehér közönség kimondja a szót, Kanye West is árnyaltan kezeli a helyzetet, ő korábban kontextustól függően tartotta elfogadhatónak a kimondását, de a konszenzus azért mégiscsak az, hogy ha ott áll melletted egy fekete rapper két centire, akkor ne nagyon üvöltsd bele a mikrofonba, háromszor egymás után. Csak egy jó tanács a Sziget fesztiválra.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés