Kövess minket

Aztaa

Kérsz egy random tetkót?

Te bevállalnál egy olyan rajzot, amit nem láthatsz előtte, csak akkor, amikor már rajtad van?Egy tetováló művész kiélhette a vágyait!

Megosztva

scottcampbelltetko1120

Mielőtt bárki egy tetoválásra szánná el magát, leül a tetoválóval, megbeszélik, hogy mit szeretne magára varratni, majd a művész ezután papírra veti a gondolatait és ezután felviszi a páciens bőrére. Ebben a rajzban benne van mindkettejük munkája, hiszen a vendég kitalálta, a tetováló pedig megvalósította.

Scott Campbell a világ egyik leghíresebb és legtehetségesebb tetováló művésze. Többek között ő varrta ki Marc Jacobsot, akin azért található már egy-két minta. Nos, Scott úgy gondolt, hogy kicsit kiéli a vágyait, a kreativitását, ezért mindentől teljesen függetlenül kiválasztott pár embert, akiket kitetovált. Az volt az egyetlen feltétele, hogy a vendégek csak azután láthatják majd a tetoválásukat, miután elkészült vele. Így, mikor a helyszínre érkeztek, be kellett dugniuk a kezüket egy lyukba, és türelmesen várni.

Campbell mindegyik tetoválásról készített egy képet az Instagramjára, és a következő szöveggel osztotta meg: ,,Köszönöm a bizalmad!”
Igazából egész jó rajzok születtek, bár aki ilyen profi, mint Scott, attól ez elvárás. 

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés