Kövess minket

Hiphop

Készül a Wu-Tang Clan film

Hatalmas érdeklődés előzi meg az NWA-ról szóló, Straight outta Compton című filmet világszerte. Amerikában több helyen is kevésnek bizonyul a vetítések száma, ezért a mozik már most keresik azokat az időpontokat, ahol még műsorra tűzhetik a filmet.

Megosztva

raekFotó: Getty Image / Europress

Úgy látszik ez a hihetetlen hype megnyitja az utat a rapperekről szóló filmek előtt. Láttuk már 50 Cent vagy akár Eminem életét is filmvásznon, de valahogy nem túl sok valódi eseményeken alapuló film készül a hiphop világáról.

A már említett NWA filmmel ez változhat, sőt a hétvégén a Wu-Tang Clan oszlopos tagja, Raekwon egy cipőbemutatón arról beszélt, hogy lassacskán elkezdenek dolgozni a róluk szóló mozin.

Raekwon figyelmeztetett, ha róluk készül majd film, akkor, az brutális lesz és csak a valóságot mutatja majd be, semmi felesleges maszlag, szóval „protect ya neck”!

Rae, amúgy több projekten is dolgozik mostanság. Hónapok óta forgatja saját dokumentumfilmjét, amit az első szólóalbuma (Only built 4 Cuban Linx), megjelenésének 20. évfordulójára szán.

Amerikában koncert turnéra indul Ghostface Killah-val, aki nem csak Wu-s csapattársa, hanem legjobb barátja is egyben. Vele már az együttes megalapítása előtt is baráti viszonyt ápolt.

A rap aranykora, nagyjából a kilencvenes évek közepére tehető, amikor szinte nap, mint nap jöttek ki azóta már legendás számok és albumok.

Készülhetünk, mert sok 20. évfordulós zene jöhet szembe ilyen-olyan csatornákon.

Persze, ez legyen a legnagyobb bajunk.

(hiphopnews.com nyomán)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés