Kövess minket

Események

Két ünnep között szóljon egy kis Honeybeast!

Már most borsódzik a hátad attól, hogy jönnek az ünnepek, és végig a családdal majd kell lenni? Az A38 Hajó a zene fanatikusainak két ünnep között is remek programokat kínál. December 26-án este a partyhajó színpadát a lendületes, Honeybeast veszi majd be.

Megosztva

A Honeybeast bájos énekesnője és a kitűnő zenekar jóvoltából nem lesz hiány a szerethető dalokból sem.

A jelenleg hat tagból álló együttes 2005-ben még Honey Bee nevet kapta, melyet a szegedi zenekar 2009-ben a „Honeybeast”-re változtatott. Ugyanabban az évben megjelent a banda kétnyelvű duplaalbuma, a Parazita. A címadó dalhoz készült klipre felfigyelt az MTV Hungary, a dalt pedig játszotta az MR2-Petőfi Rádió is.

[vembed youtube=”PHui_daSvMk” ]

Az első igazi átütő sikert 2010-ben a Portugál című dal hozta meg: az MR2-Petőfi Rádió Top 30-as listáján a harmadik helyig jutott, a klip pedig a YouTube-on többszázezres nézettséget ért el.

2011-2012 a nagy változások időszaka. A formációhoz a jazz-énekesnő Tarján Zsófia csatlakozott. Így készítették el második lemezüket, mely 2014 őszén jelent meg a Gold Record kiadó gondozásában. A lemez címadó dalához, „A legnagyobb hős”-höz, ami „A Dal” döntőjébe is bejutott, egy nagysikerű animációs klip készült Zsófi rajzaival. A lemez hanganyagából több sláger is született, mint például az „Egyedül”, vagy a mai napig is a rádiókban hallható Maradok c. szerzemény.

[vembed youtube=”0ShzHUq_ejI” ]

Forrás: a38.hu

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés