Kövess minket

Aztaa

Kétszer annyi orángután él Szumátra szigetén, mint azt a kutatók gondolták

Mivel súlyos veszélyeztetett fajról van szó, a hír több mint örvendetes!

Megosztva


Serge Wich, a liverpooli John Moores Egyetem kutatója és munkatársai szerint a szumátrai orangutánról (Pongo abelii) eddig azt hitték a kutatók, hogy csupán 6600 példánya él az indonéziai Szumátrán. Az újabb kutatások szerint azonban számuk több mint 14 600-ra tehető, az adatokra terepmunka és becslések révén következtettek a szakértők. Eredményeiket a Science Advances című szaklapban mutatták be.

Az eddigi feltételezésekkel ellentétben szumátrai orángutánok élnek magasabb, 1500 méter feletti hegyes térségekben és olyan egyéb területeken is, amelyeket eddig nem vettek figyelembe a becslések során. Ilyen élettér például a sziget északi részén lévő Toba-tótól nyugatra fekvő vidék, valamint a fakitermeléstől fenyegetett erdők.

A fakitermelés és a vadorzás miatt Ázsiában súlyosan veszélyeztetett az orángután élettere – ez az egyetlen, itt még megtalálható nagy emberszabású majomfaj. Az orángutánnak két alfaja létezik: a szumátrain kívül a becslések szerint 54 000 példány él Borneó szigetén. A szakértők remélik, hogy a borneói orángutánok (Pongo pygmaeus) száma is magasabb a véltnél.

(MTI)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés