Kövess minket

Bulvár

Kevin Spacey bevallotta, hogy meleg, miután szexuális zaklatással vádolták meg

Állítása szerint eddig is biszexuálisként élt.

Megosztva

Forrás:

A híres producer, Harvey Weinstein körüli szexuális zaklatási botrány egymás után buzdítja a hollywoodi és zeneipari áldozatokat arra, hogy ők is megnevezzék korábbi zaklatóikat. A legújabb ilyen történet Anthony Rapp-től érkezik, akinek a neve a Star Trek: Discovery című sorozatból lehet ismerős. A színész a Buzzfeed-nek mesélte el, hogy mikor 14 éves volt, Kevin Spacey megpróbált lefeküdni vele még 1986-ban.

Anthony elmondása alapján az akkor 26 éves Spacey-vel a Precious Sons nevű Broadway előadáson ismerkedtek össze, majd többször is együtt lógtak, a House Of Cards színésze pedig egyszer a lakására is elhívta egy bulira. A házibuliban Rapp állítólag kifejezetten unatkozott, mivel ő volt az egyetlen tini a sok felnőtt közt, így aztán TV-vel szórakoztatta magát az egyik szobában. Az este végén csak ő és az addigra már lerészegedett Spacey maradt a lakásban. Spacey felkapta, mint egy férj az arát, majd lefektette az ágyára és rányomult. Rapp ezután közölte, hogy köszi, de nem, majd elment. 

Kevin Spacey Twitteren reagált Rapp nyilatkozatára. Mint írja, ő nem emlékszik erre a dologra, mivel túl rég történt, és túl részeg volt, de azért bocsánatot kér, ha bármi olyat csinált, ami túlment volna egy határon. A színész ezután bevallotta, hogy régóta biszexuálisként éli az életét, egyszerre volt férfiakkal és nőkkel is, csak titokban, és mostantól melegként szeretne tovább élni.

[twitter]https://twitter.com/KevinSpacey/status/924848412842971136[/twitter]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés